Úgy tűnik, hogy az USA áskálódása lassan kezd beérni; a Huawei most már nemcsak Amerikában van tiltólistán, hanem Ausztráliában, Új-Zélandon és Tajvanon is, több ország pedig fontolgatja, hogy megtiltsa-e vagy sem a kormányzati szervek számára a kínai gyártó termékeinek a használatát. A Huawei továbbra is visszautasítja, hogy bármilyen kémkedésre alkalmas hátsó ajtót építene be a termékeibe, vagy hogy Peking mozgatja a háttérben a szállakat; a vállalat álláspontja az, hogy Amerika konkrét bizonyítékok nélkül vádaskodik. Tény egyébként, hogy mindeddig semmi kézzel foghatót nem mutattak az amerikai hatóságok. A cég elnöke célzott arra is, hogy nem célravezető, ha egy piacon az ellenfeleket nem technológiai újításokkal, hanem politikai eszközökkel szeretnék legyőzni.
Viszont ezzel együtt is lépéskényszerbe került a Huawei, mivel most már reális veszélye van annak, hogy ha nem sikerül hitelt érdemlően cáfolni az aggodalmakat, akkor minden jelentősebb nyugati és ázsiai piacon ellehetetlenül a termékek forgalmazása. A Huawei éppen ezért bejelentette, hogy a következő öt év során 2 milliárd dollárt költ majd arra, hogy a termékek kiberbiztonságával foglalkozó szakemberek csapatát bővítse, és hogy az infrastruktúrát (elsősorban a fejlesztő laboratóriumot) korszerűsítse. Az egyelőre nem világos, hogy ez miként győzné meg mondjuk Amerikát (vagy tulajdonképpen bárkit) bármiről is, hiszen a vádaskodás alapja nem az, hogy a termékekben hanyagságból vannak biztonsági hibák, hanem az, hogy a Huawei szándékosan helyez el bennük kémkedésre alkalmas hátsó ajtót.
A Huawei látszólag egyébként kedvező pozícióban várja az 5G-s fejlesztéseket, jelenleg 25 olyan szerződése van, amely 5G-s hálózat kiépítésére vonatkozik, és 10 ezer bázisállomást már le is szállított – azonban azt is látni kell, hogy a helyzet meglehetősen törékeny, Amerika és a nagyhatalmak befolyásolására könnyen előfordulhat akár az is, hogy ezeket a szerződéseket több másik fél is rövid időn belül felmondja.
A Huawei éves bevétele 2018-ban várhatóan eléri majd a 100 milliárd dollárt (ez közel 9 százalékos növekedésnek felelne meg), azonban a vállalatnak nagyon nagy szükséges van a külső piacokra is, mert bevételének – kínai cégtől szokatlan módon – mindössze 50 százalékát adja a hazai értékesítés.