- 2019. május 20., 09:05
Elkezdtek dőlni a dominók a sorban, a Huawei nehéz idők elé néz, ha az USA és Kína tovább gyepálja egymást.
Hirdetés

Éjjel beszámoltunk arról, hogy a Reuters forrásai szerint a Google visszavonta a Huawei összes Android licencét, most pedig már arról érkeznek a hírek, hogy a keresőóriás mellé más amerikai vállalatok is csatlakoztak: többek között az Intel, a Broadcom és a Qualcomm is leállította a szállításokat, így amerikai gyártótól a Huawei jelen állás szerint nem kap semmilyen hardvert és szoftvert sem. A Bloomberg értesülései egyelőre csak nem hivatalos információnak tekinthetők, azonban valószínűtlen, hogy ne lenne alapjuk; a Google néhány órája ugyanis megerősítette, hogy végrehajtja a kormányrendeletben foglaltakat.

A hivatalos kommunikáció szerint az amerikai kormány azért küldte tiltólistára a Huaweit, mert a vállalat nemzetbiztonsági kockázatot jelent (erre vonatkozó megcáfolhatatlan bizonyítékot ugyanakkor még senki nem hozott nyilvánosságra), de több mint valószínű, hogy a tiltás valójában csak egy újabb nyomásgyakorlás az amerikai-kínai kereskedelmi háború történetében. A Huawei éppen ezért azzal vádolja az USA kormányát, hogy az tisztességtelen eszközökkel avatkozik be a piaci versenybe.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05