Skip to main content

Android helyett HongMeng OS?

FacebookFacebookFacebookFacebook
Ha a helyzet nem rendeződik, akkor a Huawei tényleg operációs rendszert válthat. Hosszú távon nem biztos, hogy ez baj.
Hirdetés

Egyelőre még semmit nem tudni arról, hogy a múlt hét végén meghozott amerikai döntés, amely megtiltja az amerikai vállalatoknak, hogy a Huaweijel létesítsenek üzleti kapcsolatot, milyen hatással lesz majd az okostelefonos piacra. Ha nem lesz megoldás, és a Huawei nem kapja vissza a hozzáférést az amerikai termékekhez, akkor az rövid távon biztosan visszaesést hoz majd a gyártónak, de alááshatja az Androidba vetett biztonságot is, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy az USA holnap nem fogja – mondjuk – a koreai cégektől is elvenni a rendszert. Hosszú távon viszont akár jól is kijöhet a dologból a Huawei, mert ha rendszere kompetens lesz, akkor az összes kínai gyártót maga mellé állíthatja vele.

A Huawei egy ideje már hangoztatja, hogy van B terve arra az esetre, ha teljesen függetlenednie kell Amerikától, most pedig kiderült az is, hogy a házon belül fejlesztett operációs rendszer sem csak pletykaszinten létezik. A szoftver valódi, és neve is van: HongMeng OS néven fut, persze lehet, hogy ez még csak a munkanév.

Belső források szerint a mostani tiltás hatására a Huawei akkor is a fokozatos átállás mellett dönthet, ha végül visszakapja a hozzáférést az Androidhoz és az amerikai chipekhez, mert a vállalat semmi garanciát nem lát arra, hogy a meglehetősen barátságtalan lépés a jövőben nem ismétlődik meg. Az OS-t állítólag 2012 óta fejlesztik, azt viszont nem tudni, hogy tényleg piackész állapotban van-e vagy sem.