Samsung Galaxy A50 okostelefon teszt
Értékelés
• remek kijelző
• nagyon jó üzemidő
• ujjlenyomat-olvasó kijelző alatt
• friss Android
• teljesen kommersz forma
• nincs zoom kamera
• ekkora kijelző mellett a káva lehetne vékonyabb

Teljesen egyértelmű, hogy a Samsungnak a Galaxy S széria a legfontosabb, azonban a középkategóriában szereplő Galaxy A sorozatra is egyre nagyobb figyelem irányul – és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az újdonságok közül néhány egy ideje már ezekben a telefonokban debütál. Ha lehet, akkor a Samsungnak ebben a kategóriában még nagyobbat kell villantania: amíg a csúcson jószerivel csak a Huawei és az Apple a legyőzendő ellenfél, addig a középkategóriában rengeteg versenytárs akad. A Galaxy A50 viszont elég jól sikerült ahhoz, hogy feladja a leckét mindenkinek.
Külső
A Samsung Galaxy A sorozatra idén kiemelt szerep hárul. A koreai gyártó nem is olyan rég kinyírta a J szériát, így jelenleg az A termékvonal az, amely a középkategória igényeit szolgálja ki – adott esetben úgy, hogy a kategória határait néha kicsit lefelé, néha pedig felfelé is kiszélesíti. Az A50 az egyik legújabb tagja a termékcsaládnak; és az egyik első olyan mobilja a Samsungnak, amelynél elkél a márkajelzés a hátlapon. Az A50 ugyanis annyira semmilyenre sikerült, hogy a felirat nélkül könnyen összetéveszthetnénk más gyártók készülékeivel.
Ez nem jelenti azt, hogy a mobil csúnya lenne, de tény, hogy gyakorlatilag semmi egyedi sincs benne. Előlapja például gyakorlatilag egy nagy kijelző, középen csepp alakú szenzorszigettel. Persze nyilván ha az a cél, hogy a káva minél kisebb legyen, akkor kiugróan egyedit nem is lehet elvárni. A Samsung Galaxy A50 nem lett kicsi; egyrészt 6,4 colos kijelzőt kapott, másrészt a kávát sem szabták azért annyira szűkre, mint az S szériánál. A középre helyezett, cseppalakú szenzorszigetről több ízben is írtuk már, hogy a legjobb megoldásnak tartjuk: nagyon kevés helyet foglal, és esztétikailag is talán a legelfogadhatóbb látványt nyújtja. A sarokban elhelyezett, kör alakú kivágásnál mindenképpen jobb alternatíva. Ennek a szigetnek hála a kijelző feletti káva is éppen olyan vékony, mint ami oldalt van – az üveg és az oldalsó fémkeret találkozásánál pedig sikerült némi helyet szorítani a beszélgetésnél használt hangszórónak is. A keret egyedül lent vastagabb pár milliméterrel, de itt is csak azért, hogy a kijelző alsó részét kényelmesebben érhessük el.
Teljesen mégsem vagyunk elégedettek a dizájnnal, mert a sarkok lekerekítése elég nagy ív mentén történt, ami a vékony kávák miatt azt is jelenti, hogy a kijelző mind a négy sarkából elég nagy rész hiányzik.
Az oldalt körbefutó keret műanyag. A szokásos kiegészítőket találjuk meg rajta, így bal oldalon a SIM-tálca, fent a másodlagos mikrofon, jobb oldalt a hangerőszabályzó és a bekapcsoló gomb, lent pedig a kihangosító hangszórója, az elsődleges mikrofon, az USB-C csatlakozó és a jack hangkimenet sorakoznak. Ha zenét hallgatunk a telefonnal, akkor sajnos csak ez az alsó hangszóró szól, így a sztereo hangzásról le kell mondanunk. Az viszont örömteli, hogy fülhallgató csatlakoztatására adapter nélkül is van lehetőség – már pletykálják, hogy eltűnhet a jack a Samsung telefonokról is…
A hátlap a nálunk járt típusnál sötétkék színű volt, ezt leszámítva azonban semmi különlegesen nem nyújt az üvegnek látszó, de műanyagból készült felület. A kamerákat a bal felső sarokba rendezték, a három objektívet pedig egy LED-es villanó kíséri.
A mobil 158,5×74,7×7,7 mm-es és 166 grammos, tényleg nem kicsi tehát. Sajnos a kategória egyik velejárója, hogy nincs IP-szabvány szerinti víz- és porállóság (pedig a korábbi A szériás mobilok között volt már olyan, amely bírta a vizet), erre mindenképpen figyeljünk. Pár csepp nedvesség valószínűleg nem fog ártani az A50-nek sem, azonban ha vízbe esik, akkor vége a dalnak.
Hardver
Geekbench (s): 1680
Geekbench (m): 5302
GFXBench 3 (M, on): 22 fps
GFXBench 3 (M, off): 24 fps
GFXBench 3 (C, on): 8,3 fps
GFXBench 3 (C, off): 9,2 fps
Kontraszt: n/a (végtelen)
Színhőmérséklet: 7100 K
Üzemidő (normál VAGY net): 12 óra
Üzemidő (video): 15,5 óra
Szabad kapacitás: 108 GB
A vasra igazán nem lehet panaszunk, 9-es szériás Exynos processzort kapunk, még ha nem is a csúcsmodellt. A 9610-es lapka 10 nm-en készül, Cortex A73-as és A53-as magokat tartalmaz, 4-4 darabot. Előbbiek maximum 2,3, utóbbiak 1,7 GHz-en járhatnak. A rendszerchipben kapott helyet még a Mali-G72 MP3 grafikus vezérlő is. A RAM mérete 4 GB, a belső memória pedig 128 GB-os – amiből alapesetben 108 GB szabad. Rossz pont a Samsungnak azért, mert a telefonból van 6 GB-os verzió is, Magyarországra viszont nem az a típus jött. SIM-ből a tesztmodell kettőt fogad, és van hely SD-kártya számára IS; ezt úgy kell érteni, hogy a memóriakártya akkor is a mobilban maradhat, ha két SIM-et használunk.
A telefonból azonban van olyan verzió is, ami csak egyetlen SIM-kártyát kezel, erre akkor érdemes figyelni, ha a telefont szolgáltatónál vásároljuk meg. Az USB csatlakozó Type-C, de csak a 2.0-s szabványt ismeri, és videokimenetként sem funkcionál. A kommunikáció lehetőségek listája teljes, 600/100 Mbps-os LTE-t, HSPA adaptert, ac-s WiFi-t, Bluetooth 5.0-t (+A2DP, LE) kapunk, és van természetesen NFC, A-GPS (+GLONASS, GALILEO, BDS) és egy rakás egyéb szenzor is (többek között gyorsulásmérő, giro és digitális iránytű lapul a borítás alatt).
Kijelző
Ez az a terület, ahol a mobil egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, hiszen a Samsung éppen úgy OLED-et használ, mint a csúcskategóriában. Ebből adódóan kiváló színeket, remek feketét és kontrasztot kapunk, és a fényerő sem rossz – bár elmarad azért attól, mint amit mondjuk az S10-ek tudnak produkálni. A képarány 19,5:9-es, 1080×2340 pixeles felbontás mellett. Ahogyan azt korábban is írtuk, a kijelző felső részén középen egy szenzorszigetet alakítottak ki az előlapi kamera számára – ha már mindenképpen el kell viselni valamennyi belógást, akkor mi ezt a megoldást tartjuk a legjobbnak.
Az OLED-panel tényleg remek képminőséget nyújt, azonban az alkalmazott technológiának nemcsak ezért van jelentősége, hanem azért is, mert működik vele az Always on Display funkció. Illetve még azért is, mert lehetővé teszi, hogy az ujjlenyomat-olvasót elrejtsék alatta. Ha valami, akkor a kijelző alá épített érzékelő egy olyan fícsör, ami a középkategóriában eddig nem volt jelen. (A panel alá építették be továbbá a közelségérzékelőt és a fénymérő szenzort is.)
Akku
Az akkumulátor kapacitásával a Samsung szerencsére nem spórolt, a telefon áramforrása 4000 mAh-s, amivel akár a kétnapos üzemidő sem elérhetetlen. Azonban ennek vannak feltételei, az egyik az, hogy az Always On Display funkciót egyáltalán ne használjuk, hiszen az két nap alatt durván az akku 20 százalékát szívja le akkor is, ha éjszakára kikapcsoljuk. Emellett evidens az is, hogy a sok fotózás vagy a folyamatos játék nem számít átlagos használatnak. Filmet nézni nagyon sokáig lehet a telefonnal, ha a fényerőt nem toljuk a maximumra, akkor 15-16 óra sem elérhetetlen. Az akkut a mellékelt töltő 15 wattal tudja tölteni, így a teljes töltés időtartama 2 óra körül alakul. Azt azért kicsit sajnáljuk, hogy vezeték nélküli töltés nincs.