Skip to main content

Huawei

TESZT
A Huawei minden beleadott, amikor a MediaPad M5 készült, és ez meg is látszik a végeredményen. Meg persze az áron is.
A kínai gyártó olyan digitális személyi asszisztensen dolgozik, amely képes felismerni az érzelmeket.
A kínai gyártó nem harcol többet azért, hogy az amerikai piacot is meghódítsa. De így is megelőzné az Apple-t.
Habár a párizsi bemutatón a P20-é és a P20 Próé volt a főszerep, a családnak a P20 Lite is a tagja.
A kiszivárgott információk alapján nagy meglepetés nem volt; de végre az apró részletek is a helyükre kerültek.
És még az elérhető színválaszték is; így nyugodtan kijelenthetjük, hogy már mindent tudunk a mobilokról.
A trükköt sorra másolják le az androidos gyártók, de mire kihozzák az új modelleket, az Apple dobja is a szigetet.
Kiszivárgott pár fotó, amely elárul néhány új részletet a telefonok tudásával kapcsolatban.
Az MWC ideje alatt a Huawei és a Porsche közösen mutatták be, hogyan tanul vezetni a mesterséges intelligencia.
Az 5G01 a világ első olyan 5G-s chipje, amely fogyasztói termékekbe készül és kereskedelmi forgalomba kerül.
Subscribe to Huawei