Skip to main content

Így készül az igazi gémer-noti

FacebookFacebookFacebookFacebook
Elég egy Thunderbolt 3 csatlakozó, és egy jobb notebookból máris játékokra optimalizált szörnyet kapunk.
Hirdetés

Feltéve legalábbis, ha megvesszük az ASUS ROG Station X2-t, ami egy Thunderbolt csatlakozót használó külső adapter grafikus kártyák számára. Mivel saját 680 Wattos tápegységgel is rendelkezik, ez a grafikus kártya lehet akár az aktuális NVIDIA vagy AMD csúcs-GPU-kra épülő változat is, még akkor is marad elég energia arra, hogy az USB-C porton át az ezt támogató noteszgépeket tölteni is tudja (az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ASUS elmondása szerint a Thunderbolt 3 mellé egy saját egyedi csatlakozó is tartozik, a kettő együtt pedig 15 százalékos teljesítménynövekedést jelent).


A készüléket a Zenbook 3/Transformer 3 sorozat kapcsán mutatták be, de természetesen a ROG-os gépekhez is csatlakoztatható, illetve nem kizárólag ASUS kártyákkal működik, tehát az is megvásárolhatja, aki egy korábbi és más cégtől származó grafikus adaptert szeretne a megfelelő notebookkal vagy asztali géppel összekapcsolni.


És ha már az energia és a sávszélesség úgyis rendelkezésre áll, akkor a grafikus kártya mellé kapunk még gigabites Ethernetet és négy USB 3.0 portot is. Sajnos az árakról és a megjelenésekről nem kaptunk információt.