Skip to main content

Érdekes újításon töri a fejét az Apple?

FacebookFacebookFacebookFacebook
Lehetséges, hogy a jövő MacBook gépein nem lesz fizikai billentyűzet? Hát mi nem vennénk rá mérget.
Hirdetés

Az Apple beadott egy olyan szabadalmi kérelmet, amely virtuális billentyűzet és egérpad notebookban történő használatára vonatkozik. Igen, az almás vállalat is feltalálta az a koncepciót, amit az ASUS mutatott be egy prototípussal a Computexen, illetve amit a Lenovo félig-meddig már meg is valósított.

A megoldás lényege az, hogy a billentyűzet helyett egy második, nagyméretű érintőképernyőt helyeznek el a MacBookon, amely a klaviatúra és a tapipad helyét is átveszi. Noha az ötlet abból a szempontból nagyon jó, hogy így egy rendkívül adaptív interfész jön létre (hiszen minden programhoz saját kezelőfelület lenne tervezhető, és még a gombok helyzetéhez, számához sem kellene igazodni), ugyanakkor az is teljesen egyértelmű, hogy a kicsit is hosszú szövegek bevitele érintőképernyővel sokkal kényelmetlenebb, mint fizikai gombokkal. A koncepció ezzel együtt sem biztos, hogy halálra van ítélve, mert a klaviatúrát és a tapipadot külső eszközökkel könnyen pótolni lehet, annyi kompromisszum pedig talán sokaknak belefér, hogy út közben az egyébként haptikus visszajelzésre képes felületet használják íráshoz is.

A koncepció érdekesnek tűnik, így az elsődleges kérdés az, hogy vajon az Apple be meri-e vállalni a közeljövőben?