- 2020. február 12., 16:00
Rengeteg gyártó mondta vissza a szereplést, kisebb csoda lenne, ha a GSMA megtartaná a rendezvényt.
Hirdetés

Amint arról két napja beszámoltunk, néhány nagyobb gyártó úgy döntött, hogy a látogatók és az alkalmazottak biztonsága érdekében ebben az évben inkább nem vesz részt kiállítóként a Mobile World Congressen. A rendezvényt szervező GSMA ugyanakkor azon az állásponton volt, hogy garantálni tudja a látogatók biztonságát, ezért a kiállítás a koronavírus árnyékában is meg lesz tartva. Nos, két nap alatt nagyot változott a helyzet; egyrészt rengeteg további kiállító döntött úgy, hogy nem állít ki Barcelonában, másrészt pedig a városvezetés is felvette a kapcsolatot a szervezővel. Szakértők szerint ugyanis, ha csak néhány koronavírussal fertőzött ember bejut valahogyan a kiállítás területére (mondjuk úgy, hogy napközben jelentkeznek az első tünetek), akkor mivel rengeteg ember tartózkodik nagyon kis helyen, nagyobb az esélye annak, hogy a vírusnak helyi bázisa alakul ki, mint annak, hogy nem.

A GSMA vezetése éppen ezért pénteken részletesen megvizsgálja a lehetőségeket – a fejlemények tükrében ugyanakkor meglepő lenne, ha a döntés értelmében a szervezet a kiállítás megrendezését támogatná, nem pedig azt, hogy 2020-ban ne vagy csak halasztva, az év második felében legyen MWC.

Frissítés; a GSMA szerdán este bejelentette, hogy nem rendezik meg a Mobile World Congress-t 2020-ban.

A távolmaradó vagy elővigyázatosságból rendezvényeket visszamondó gyártók listája pillanatnyilag így fest:
• A10 Networks
• Accedian
• Amazon
• Amdocs
• AppsFlyer
• ARCEP, France’s FCC
• AT&T
• Ciena
• Cisco
• CommScope
• Dali Wireless
• Deutsche Telekom
• Ericsson
• F5 Networks
• Facebook
• Gigaset
• HMD
• iconectiv
• Intel
• InterDigital
• Interop Technologies
• KMW Communications
• LG
• McAfee
• MediaTek
• Nokia
• NTT Docomo
• Nvidia
• Radwin
• Rakuten Mobile
• Royole Corporation
• Sony
• Spirent
• Sprint
• Ulefone
• Umidigi
• Viber
• Vivo

Ez is érdekelhet
2020. február 10., 08:00
2020. február 17., 08:00
2020. február 10., 13:00
Hozzászólások