Skip to main content

Androidos telefon a Microsofttól?

FacebookFacebookFacebookFacebook
Nem lehetetlen a dolog, de mérget egyelőre azért még nem vennénk rá.

Hirdetés

Utólag könnyű okosnak lenni, de most már határozottan állíthatjuk, hogy a Microsoft akkor írta ki végleg magát az okostelefonos operációs rendszerek piacáról, amikor exkluzív szövetségre lépett a Nokiával (és persze a finn gyártó is ezzel a lépéssel intézte el magát, de ez most mellékes). A redmondi vállalatnak annyira mégsem fáj, hogy a Windows Mobile/Phone nem lett sikeres, mert a cég rengeteget keres azokból a szabadalmaiból, amelyeket az Android használ, valamint rendesen termelnek az okostelefonos alkalmazások is.

Egy ideje úgy tűnt, hogy a Microsoft végleg le is tett arról, hogy a telefonos iparág szereplője legyen (hardver és OS fronton), most azonban érdekes pletyka ütötte fel a fejét, amely egy Microsoft Store alkalmazottól származik. Szerinte a vállalat egy androidos telefonon dolgozik, amelynek hardverét ugyan nem a Microsoft gyártaná, de a mobil Microsoft néven kerülne fogalomba. Az eszköz nem azonos az évek óta pletykált, de soha el nem készülő Surface Phone-nal, ez utóbbi ugyanis, ha valaha elkészül, biztosan Windowst fog használni.

Az infót a Windows Latest blog hozta le, néhány olyan kép társaságában, amelyek azt a chatet tartalmazzák, amelyben elhangzott, hogy a mobilt a Microsoft saját neve alatt hozza majd forgalomba. A képek ugyan valódinak tűnnek, nekünk mégis fenntartásaink vannak: a Microsoft véleményünk szerint a teljes hitelét eljátszotta ezen a piacon, ráadásul a szegmens jelenleg annyira telített, hogy szinte garantált, hogy profitra még középtávon sincs túl sok esély. Emellett az is érdekes kérdés, hogy egy egyszerű bolti alkalmazottnak honnan lenne ennyire bennfentes információja egy még csak fejlesztés alatt álló termékről.