Bajban lehet Németországban az Apple?
Az információk szerint ez nem csak „poénból” van a szerződésben, hanem az Apple tényleg folyamatosan gyűjti ezeket az adatokat. Bár a cég állítja, hogy az így összeszedett adatbázisban minden teljesen névtelenül és visszakereshetetlenül jelenik meg, szakértők már demonstrálták, hogy elegendő mennyiségű adat birtokában a felhasználó egyértelműen azonosítható (akár az alapján is, hogy a legtöbb ember esténként általában otthon alszik).
Az ilyen módon történő adatrögzítés azonban az EU-ban sokaknak nem tetszik, így az Apple előbb egy újabb beállítási lehetőséget helyezett el az adott eszköz Settings/General/Location Services alatt, amivel ezt a fajta adatgyűjtést letilthatjuk, majd múlt héten módosította a szerződést is úgy, hogy konkrétan engedélyeznünk kell az adatgyűjtést (ezt a itunesos vásárlásoknál kell elfogadni, különben nem vásárolhatunk). Most azonban úgy tűnik, hogy ez sem volt elég: a német igazságügyi miniszter szerint az Apple-nek nemcsak el kellene árulnia, hogy mire használja ezeket az adatokat, hanem magukat az adatokat is megismerhetővé kellene tennie.

