Panasonic WT600 (TX-L65WT600) UHD LCD-tévé teszt
Képminőség
Fekete, kontrasztarány
Az előző oldalon már említettük, hogy a Panasonic a TX-L65WT600 esetében nem IPS, hanem VA-panelt használ, ami a fekete szempontjából egyáltalán nem rossz, sőt. Az IPS-panelek átlagos kontrasztaránya 1000:1 körüli vagy kisebb szokott lenni, ezzel szemben mostani teszünk alanya 2700:1-es értéket tud felmutatni. Természetesen ezt az értéket a szoksos ANSI tesztábrával mértük, vagyis olyan környezetben, amikor a tökéletesen fehér és tökéletesen fekete képpontokat is mutatott egyszerre. A tévé, mint oly sok más LED-es LCD-tévé, ha tökéletesen fekete képet kell(ene) mutatnia, akkor a háttérvilágítás gyakorlatilag kikapcsol, ugyanakkor a Panasonic mérnökei a dinamikus kontrasztot igyekeztek körültekintően alkalmazni, így annak bekapcsolása mellett is relatív sok részletet kapunk még abban az esetben is, ha csak néhány nem fekete pixel van az éppen megjelenített képen.
Meg lehet próbálkozni a local dimminggel is (Adaptív háttérvilágítás vezérlés néven fut), amely alacsony beállításnál csak minimális részletesség veszteséget okoz, cserébe azért, hogy jobb feketét biztosítson.
Gamma, szürkeárnyalatok
A Panasonic nemcsak arra figyelt, hogy a színek a helyükön legyenek, hanem arra is, hogy a nem referenciaként kezelt árnyalatokkal hogyan boldogul a tévé. A különféle optimalizációknak köszönhetően nemcsak a gammát sikerült 2,2-es értékre ragasztani a mérnököknek, hanem azt is meg tudták oldani, hogy a színátmenetek megjelenítése egyenletes (különösebb „lépcsőktől” és elszíneződésektől mentes) legyen.
Ráadásul sikerült a TX-L65WT600 esetében megoldani azt is, amit szinte egyetlen másik LCD-tévé esetében sem, mégpedig azt, hogy a gamma és a fehéregyensúly 10 százalékos fényerő alatt se rendetlenkedjen túlzottan – vagyis tesztünk alanya egyike azon kevés LCD-tévének, amelynél a részletesség a sötétebb területeknél úgy teljes, hogy közben a kontrasztarány is elég szépen alakul(t).
Fényerő egyenletessége, betekintési szögek
Ha LCD és betekintési szögek, akkor az IPS-panel a nyerő – e szempontból tehát elvileg hátrány, hogy a japán gyártó VA megoldásra szavazott. A gyakorlatban ugyanakkor nem kell azért attól tartanunk, hogy a színek normál körülmények között láthatóan torzulnak, és a kontraszt sem fog csökkenni – oldalról igen, de csak akkor, ha annyira oldalról nézzük a tévét, amennyire nem szokás.
A fényerő egyenletességének eloszlása, a képátlót is figyelembe véve, korrekt. A fényforrásokat a Panasonic oldalt helyezte el, amivel a gyártó gyakorlatilag lemondott a sokzónás local dimmingről, cserébe ugyanakkor nagyon zavaró clouding nincsen. Egy milliós árcédulát felmutató tévénél persze a legszívesebben azt írnánk le, hogy nincsen felhősödés, de a realitások talaján maradva értékeljük azt, hogy annyira minimális a bevilágítás lent és fent, hogy az még filmnézés közben sem lesz zavaró.
Mozgóképfelbontás
Az LCD-k sosem lesznek annyira jók a mozgások megjelenítésében, mint a plazmatévék, de azért a gyártók tarsolyában van néhány olyan trükk, amely segít a hátrányokat leküzdeni – néha hatékonyan, néha kevésbé hatékonyan. Az általános képjavítók részletesebb ismertetésétől ezúttal is eltekintünk, mert azok, bármit is ígérnek, a képminőségre jobb esetben nincsenek hatással, rosszabb esetben pedig inkább rontják a képet. Két technológia van, amivel érdemes foglakozni, ez pedig a scanning backlight illetve a 100 Hz-es képalkotás, amely a Panasonic tévéiben a történelem kezdete óta Intelligent Frame Creation néven fut.
A scanning backlight működési elve egyszerű: az LCD-k képét a gyártók mesterségesen „villogtatják”, fekete képkockákat illesztenek be, mégpedig olyan ütemet megcélozva, hogy a kép akkor sötétüljön el, amikor az utánhúzás a leginkább zavaró lenne. A technológia úgy javítja tehát a mozgóképfelbontást, hogy megpróbálja elfedni azokat a részleteket, amelyeket nem szabad látnunk. Sokszor elmondtuk már, hogy a scanning backlight gyakorlatilag az egyetlen olyan megoldás, amivel hibázni nem lehet: a képminőséget rontani ez az eljárás biztosan nem fogja. (Illetve ez így nem teljesen igaz, mert a nagyon gyatra alkalmazása oda vezethet, hogy a kép vibrálni fog, de ilyenre szerencsére szökőévben egyszer akad példa.) A scanning backlighttal sajnos az a probléma, hogy a gyártók elkezdték elég őrült módon alkalmazni, mivel a trükkös vezérléssel a képfrissítési frekvenciát papíron fel lehet tornászni. Ha például a képet a háttérvilágítás okos vezérlésével nem egyszerre, hanem négy különböző részletben mutatja meg az elektronika, akkor a képfrissítésre rá lehet mondani, hogy négyszereződött – valahogy úgy, mint ahogyan a plazmatévék 600 Hz-es vezérlése. A zónák számának növelése viszont paradox módon azt eredményezi, hogy összességében kevesebb ideig „látjuk” a fekete képkockákat, ráadásul azt sem egészben, hanem részleteiben, így az eljárás veszít a hatékonyságából. Véleményünk szerint 4 zóna tökéletes vezérlése még megoldható, 20 területé viszont nem, ezért a Panasonic TX-L65WT600 scanning backlight megoldása sem tartozik a hatékonyabbak közé.
Az Intelligent Frame Creation a szokott módon, hatékonyan működik; a köztes képkockák kiszámolása miatt gyorsabban cserélődik az LCD-n a tartalom, ami csökkenti az utánhúzás mértékét, vagyis végső soron a kép elmosódását. Hátrányként jelentkezik persze, hogy a kép „videós” lesz, amit szoktak szappanopera hatásként is jellemezni, a már-már természetellenesen folyamatos mozgások miatt. Nyilván, mivel a technológiából adódó mellékhatásról van szó, ezért a Panasonic sem tudta megoldani, hogy a szappanopera hatás ne jelentkezzék, ezért a javaslatunk a szokásos: filmeknél nincsen szükség az IFC-re, sportközvetítéseknél viszont profitálhatunk abból, ha bekapcsoljuk. Az IFC, ha 24p tartalmat érzékel, akkor átvált 24p Smooth Film üzemmódba, ami azt jelenti, hogy a tévé nem számol ki köztes képkockákat, hanem helyette 4:4-es pulldown mellett próbálja csökkenteni az elmosódást. A 24p 2D-ben és 3D-ben is rendeltetésének megfelelően működik.
A mozgóképfelbontással kapcsolatban nem szabad azonban elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a tévé támogatja a 60 fps-es anyagokat is. Mivel a képfrissítés jóval nagyobb, mint egy Blu-ray lemez esetében (24 fps), már ez önmagában élesebb képet eredményez, mindenféle bővészkedés (IFC) nélkül. A Panasonic jóvoltából (a hazai fiókteleptől a teszt vége előtt néhány nappal kaptunk egy PC-t, rajta néhány 60 fps-es videóval) sikerült is kipróbálnunk, milyen a 60 fps – a gond csak az, hogy mivel nem direkt tesztelésre kitenyésztett videókról van szó, ezért messzemenő következtetéseket nem tudtunk azért levonni. Jobb híján megnéztük a felvételeket 60 fps és 30 fps képsebesség mellett is.
Valóban éreztünk kicsi előnyt a kétszeres képfrissítéssel játszott klipeknél – fej-fej melletti összehasonlításra nyilván nem volt módunk, viszont referenciának az éppen szintén nálunk vendégeskedő ZT60-as plazma kiváló volt, és ez alapján egyértelműnek tűnt, hogy a 60 fps-s videóknál az élmény közelebb van ahhoz, mint amit a plazma technológia nyújtani tud. A hátrány a dologban, hogy minimális szappanopera hatást így is éreztünk – és hollywoodi tesztek alapján ezzel nem vagyunk egyedül.
3D
Az aktív szemüveges megoldással működő 3D véleményünk szerint továbbra is csak plazmatévével az igazi. A TX-L65WT600-zal természetesen működik a 3D, és 65 colon az élmény sem rossz, de nem is tökéletes a crosstalk miatt. A tévét sokkal inkább eladja, hogy UHD felbontású, mint az, hogy 3D megjelenítésre is képes.
SD/HD képminőség
Kicsit furcsa egy kalap alá venni az SD és a Full HD felbontású anyagok kezelését, és amint rögtön látni fogjuk, a Panasonic TX-L65WT600 esetében nem is teljesen jogos. Korábbi UHD tévé tesztjeinknél ezt mégis megtettük, mert az SD és HD felbontású anyagoknál is közös jellemző, hogy kisebb részletességet nyújtanak, mint a tévé paneljének natív felbontása.
Az SD anyagokról igazából nincs is mit beszélni, hiszen a normál felbontású filmek már egy Full HD LCD-tévén sem mutatnak túlságosan jól. Aminek örülni kell, az talán az, hogy tesztünk alanyánál a minőség nem romlik tovább, tehát nagyjából éppen arra kell számítani, mintha egy 65 colos Full HD tévén néznénk SD tartalmat.
Alapesetben, ha egy UHD tévé előtt ülünk, akkor a Full HD felbontású anyagoknál is ugyanaz a helyzet, mint egy SD filmnél: a tévének át kell számolnia (fel kell skáláznia) a tartalmaz. Persze sokat jelent, hogy a Full HD felbontás sokkal nagyobb kiindulási részletességet biztosít, ezért az eredmény sokkal jobb. Nyilván nem várhatjuk el, hogy a 4K-s élményt kapjunk, hiszen alapszabály, hogy felméretezett kép soha nem lesz olyan éles, mintha a tartalom eredetileg is a nagyobb részletsségben készült volna el. Ugyan lehet mindenféle trükköket bevetni (például extra élesítés, stb.) ez azonban többnyire visszafelé sül el, és a képet inkább rontja, semmint javítja. Nos, eddig a Samsung, a Toshiba és a Panasonic tévéje járt nálunk, és egyértelműen az a véleményünk, hogy a felskálázást a legszebben a Panasonic TX-L65WT600 végzi el. A Full HD felbontású adások kezelése ráadásul kritikus pont, hiszen egy jó darabig biztos, hogy az ilyen részletességű adások lesznek többségben, hiszen amíg nincsenek 4K-s tévéadások és 4K-s filme dögivel, addig be kell érnünk a Full HD kábeltévé csatornákkal és a Blu-ray lemezekkel.
A dolog itt azonban kap egy érdekes csavart. Mivel egyértelmű, hogy egy adott forrásból kinyerhető legjobb minőséget akkor kapjuk, ha 1:1-es leképezéssel tudjuk a képet megjeleníteni, a Panasonic mérnökei elrejtettek egy apró, ámde annál fontosabb opciót is a menüben, amely a 1080p Pixel by 4 pixels névre hallgat. Ha ezt az opciót engedélyezzük, akkor a tévé a Full HD felbontású anyagokat kvázi pixelpontosan jeleníti meg (a képpontokat egyszerűen csak átmásolja az elektronika, vagyis kétszeres arányú bilineáris nagyítás végez), éppen úgy, mint ahogyan tenné azt egy 65 colos Full HD tévé. Készítettünk néhány tesztábrát, és persze normál filmekkel is bemutatjuk a különbséget a funkció ki- és bekapcsolt állapota mellett.
A tesztképeknél minden esetben 1×1-es fekete és fehér képpontokkal játszottunk, és egyértelmű, hogy az átméretezésnél olyan információk kerülnek a képre, amelyek nem biztos, hogy ott vannak. A ferde vonalaknál a tévé úgy döntött, hogy az egy ferde vonal, nem pedig egy 1 pixel „magas” lépcső – pedig mindkettő lehetne. Érdekes még a különbség az egymást váltó fekete és fehér vonalaknál is. Mindez rámutat arra, hogy a felszámolás szükséges rossz, nem pedig csodaszer – ennek megfelelően is kell kezelni. Mindazonáltal a normál tartalmaknál már messze nem ennyire egyértelmű, hogy az 1:4-es megjelenítés vagy a felskálázás ad-e jobb eredményt. Közelről természetesen a szemnek kellemesebb az átszámolt kép, de az optimális nézési távolságból nekünk jobbnak (élesebbnek) tűnt az 1:4-es módszer. Persze éppen az a szép a dolgoban, hogy van választási lehetőség, tehát mindenki döntse el szépen otthon, hogy melyik módszerre szavaz.
UHD képminőség
Kitűnő színek, pontos gamma, nagy kontraszt – más nem is kell ahhoz, hogy az UHD felbontású tartalmakat kiváló, gyakorlatilag tökéletes minőségben érvezzük. Egy dolog még persze, tartalom. Ez egyelőre még nincsen, de a CES-en hallottak alapján idén elindul az első 4K-s videokölcsönző, igaz, csak Amerikában (a torrent korában ez egyszersmind azt is jelneti, hogy 4K-s tartalom azért nemcsak az USA-ban lesz). Nekünk természetesen azért van már 4K-s tesztanyagunk azon kívül is, amint a Panasonic mellékelt a tévéhez, és a látottak alapján elmondhatjuk, hogy a TX-L65WT600 csodákra képes. Nem véletlen, hogy a gyártók a kukába dobták a 3D-t: az extra 6 millió képpont sokkal inkább elő tudja hozni a lelkesedésünket, mint az extra dimenzió, és valószínűleg nem vagyunk ezzel egyedül.
Azon persze továbbra is lehet elmélkedni, hogy vajon a 4K-s felbontásnak az optimális nézési távolságból van-e értelme. Az elmélet azt mondatja velünk, hogy nincsen, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ha már csak egy lépéssel közelebb kerülünk a tévéhez, a helyzet megváltozik.
Játékkonzol
A tévé input laga sajnos elég nagy, még a játékra optimalizált beállításokkal is 36 ms, így az fps játékokhoz tesztünk alanya nem ideális választás. Szintén ide kívánkozik, hogy a menüben kapcsolható a 1080p Pure Direct illetve 4K Pure Direct üzemmód, amelyek engedélyezésekor a tévé a 4:4:4-es chroma leképezést is támogatja. Ezt ma gyakorlatilag egyedül akkor lehet kihasználni, ha a tévét PC-re vagy játékkonzoljra kötjük (a Blu-ray lemezekre 4:2:0 mintavétellel kerülnek fel a filmek).
Hangminőség
A történet jól indul, mert a két sztenderd hangsugárzó mellett egy mélynyomót is kapunk, azonban a három hangszóró teljesítménye együtt sem éri el azt, amit egy átlagos tévé két cérnavékony hangot előállítani képes hangkeltője. A mélynyomó egyébként csak 7,5 cm-es, így lehet tippelni, hogy vajon ezúttal is külső hangrendszert ajánlunk a tévé mellé vagy sem. (Természetesen igen!)
