ASUS VivoMini UN45 teszt

A minigépek története elég régre tekint vissza, a kategória népszerűsége azonban hosszú évekig nem igazán tudott nőni. Ennek az egészen egyszerű oka az volt, hogy a gépek drágák és lassúak voltak, nem lehetett rájuk azt mondani, hogy akár csak egy kezdő felhasználó számára képesek lettek volna kiváltani az asztali gépet vagy a notebookot. Manapság viszont, amikor akár már egy okostelefonba is tudnak olyan hardvert pakolni a gyártók, amelyek multimédiára és internetezésre is tökéletesen megfelelnek, könnyen lehet olyan minigépet építeni, amire jó szívvel mondhatjuk: érdemes kipróbálni. Az ASUS azok közé a gyártók közé tartozik, akik nem ma fogtak hozzá a minigépek építéséhez: a VivoPC sorozat első változatát 2013 közepén mutatták be, a boltokban annak az évnek a végétől lehetett megvásárolni a kütyüt. Mostani tesztünk alanya a VivoPC vonalból kifejlődött VivoMini termékvonalba tartozik. Az UN45-ös modellt barebone kiszerelésben is meg lehet vásárolni hozzánk viszont egy kulcsrakész modell érkezett.

Külső

A minigépek elsődleges célja, hogy olyan alternatívát nyújtsanak egy asztali gép vagy egy notebook helyett, ami kis helyet foglal, az általános irodai és otthoni dolgokra tökéletesen megfelel és sem megvenni sem fenntartani nem kerül sokba. Ebből a legkönnyebb természetesen azt megoldani, hogy a masina fizikai méretei alapján valóban kicsi legyen. Az ASUS-nál sem okozott gondot ez; a zsugorítás annyira jól sikerült, hogy a VivoMini UN45 már ahhoz is kicsi, hogy csak úgy, önmagában fel tudjuk erősíteni egy tévé vagy monitor hátuljára. Erre természetesen van azért lehetőség, hiszen a gyári csomagban van egy keret is, pontosan az ilyesfajta rögzítést segítendő.

A VivoMini UN45 külsőre nem nyújt túl izgalmas látványt, egy négyzet alapú, és egy mindössze 4 cm magas gépről van szó, amelyet teljesen szokványos, fekete színű műanyag borítással láttak el. A formavilágba az visz némi játékosságot, hogy minden sarok lekerekített, valamint a felső rész is ívelt, igaz csak nagyon kis mértékben.

A gép előlapján találjuk a bekapcsoló gombot és a visszajelző LED-et, a fontosabb csatlakozók pedig így értelemszerűen mind a gép hátuljára valamit bal oldalára kerültek. Ez így talán a legjobb elrendezés, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a masina adott esetben egy tévé hátuljára is kerülhet, ahol nehéz lenne hozzáférni minden porthoz, ha az összes oldal használatban lenne. A felhozatal nagyjából rendben van: HDMI-t, D-Sub csatlakozót, Ethernet portot, négy USB 3.0-t és egy analóg hangkimenetet kapunk. Valamint van persze fedélzeti WiFi és Bluetooth adapter is, ezeket azonban nyilván kívülről nem látjuk.

Azt nem ússzuk meg, hogy legyen mozgó alkatrész is a gépben, viszont ez nem a merevlemez, hanem csak az apró, a hűtésért felelős ventilátort. Ennek megfelelően nem okoz gondot, hogy a talpak egészen kicsik, nincsenek olyan rezgések, amelyeket tompítani kellene. Aki szét szeretné szerelni a masinált, annak a szintén alul található gumibetéteket kell kivennie, és az alattuk lévő csavarokat kell eltávolítania. Ezután az alsó részt szépen le lehet venni, és hozzá lehet férni a gép belsejéhez. Erre persze csak azoknak lesz szüksége, akik barebone-ként veszik a gépet, nem kulcsrakészen.

Hardver

A kis hely ma már nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gépbe nem lehet erős hardvert pakolni, az ASUS-nál ugyanakkor szándékosan nem egy erőgépet akartak építeni, hanem egy olyan masinát, amely általános célra megfelelő teljesítményt nyújt, és keveset fogyaszt. A belső rész kialakításából adódóan a tárhelyet valamint a RAM-ot és a kommunikációs modult lehet cserélni. RAM foglalatból kettő áll rendelkezésre, a maximális támogatott memóriaméret 8 GB. A hozzánk került konfigurációban Intel Celeron N3150-es processzor, 4 GB memória és 32 GB-os adattároló volt, ez utóbbi nem túl sok sajnos, 64 GB-nak jobban örültünk volna. Persze lehet cserélni, akár ennél jóval nagyobbra is; mindenesetre azzal tisztában kell lenni, hogy a 32 GB nagyjából arra elég, hogy fusson a Windows, de szinte kötelező a géphez rögtön valamilyen külső adattárolót is csatlakoztatni. Szerencsésre az USB 3.0 csatlakozók révén a sebességből ilyenkor sem kell lejjebb adni feltétlenül. Aki a belső tárhely bővítésére vállalkozik, annak M.2 foglalatba illeszkedő, SATA vagy PCIe interfészt használó modellek közül lehet választania. A processzor nem cserélhető, viszont háromféle változatban is létezik a gép: van egy gyengébb típus Celeron N3000-es procival, és egy erősebb változat, amibe Pentium N3700 került.

A dedikált grafikus vezérlő ebben a kategóriában természetesen nem elvárás, így bármelyik modellt is válasszuk, mindenképpen az Intel dedikált megoldását fogjuk kapni. Amivel addig nincs is különösebb probléma, amíg nem akarunk játékokat futtatni – és valószínű, hogy aki a VivoMini mellet teszi le a voksát, annak ilyen irányú törekvései nincsenek.