Huawei P9 okostelefon teszt

Használat közben

A Huawei P9-re az Adroid 6.0 és az EMUI 4.1 párosa került. Előbbi bár nem a legfrissebb változat, bőven kurrensnek tekinthető. (És várható persze, hogy később lesz 6.1-es frissítés is). Az EMUI 4.1-es verziója ezzel szemben a legjobb, amit a gyártó jelenleg nyújtani tud. A felületet a Huawei mérnökei folyamatosan fejlesztik, ami természetesen meg is látszik rajta; ezzel együtt még mindig nem érezzük annyira kiforrottnak, mint a piacon nagyobb tapasztalattal rendelkező versenyzők saját termékeit. És tény az is, a Google-féle, a dizájnnal kapcsolatos ajánlásokat nem nagyon veszik figyelembe a fejlesztők.

Viszont az EMUI is remekül teszi a dolgát, és számtalan olyan módosítást tartalmaz, ami a gyári felület használhatóságát növeli. És mindenképpen az EMUI 4.1 mellett szól, hogy minden körülmények között villámgyorsan működött – bár egy ilyen vason azért ezt valahol természetesnek vehetjük. Sajnos a hibák és a bosszantó dolgok még mindig nem tűntek el teljesen: a feliratok és gombok például néhány esetben kellemetlenül kicsik, máskor pedig nem alkalmazkodnak a fekvő helyzethez. A programválasztó hiánya megosztó – amit egyébként relatív egyszerűen lehet pótolni, de egy átlagfelhasználó nem akar ilyesmikkel pepecselni.

Kezdőképernyőből összesen 18-at használhatunk, így attól nem kell félni, hogy a kötelező érvénnyel kikerülő ikonok túl gyorsan betöltenék a rendelkezésre álló helyeket (rendezéshez pedig van áttekintő nézet). Ráadásul mappákat is lehet használni a rendszerezéshez, ami pedig nem kell, azt el is lehet rejteni (a főképernyőn csíptetős nagyító mozdulattal). A rácsszerkezet 4×4-es, 4×5-ös és 5×5-ös is lehet. Az értesítési sáv dizájnja szerintünk a gyári Androidban jobb, használhatóságban viszont a Huawei P9-ben lévő nyújt többet, mivel az egyes üzenetek érkezési ideje sokkal jobban áttekinthető. A gyorsgombokra alapesetben egy extra érintéssel lehet átváltani, de beállíthatjuk a mobilt úgy is, hogy amikor jobbról húzzuk le az értesítési tárhelyet, akkor egyből a kapcsolókat lássuk.

A lezáró képernyőről egyetlen mozdulattal elindítható a fényképező, illetve itt lentről behúzható egy kapcsolópanel is, ami négy extra programhoz és pár további funkcióhoz nyújt elérést a telefon feloldása nélkül is. Alkalmazásokat hozzárendelhetünk néhány betűhöz is, ha ezeket rajzoljuk fel a képernyőre, akkor rögtön a megadott alkalmazásba léphetünk. Az 5,2 colos kijelző nem feltétlenül indokolná, de van egyetlen simítással aktiválható egykezes mód és bárhová kihelyezhető lebegő gomb is a P9-ben. Az egyszerűsített üzemmód szintén jól jöhet, a kétablakos nézetet viszont hiányoltuk. Ez utóbbit nagyon kicsit pótolja csak, hogy van pár app, ami mutathat lebegő ablakot is. Működnek a megszokott gesztusok is. Állítható egyedileg a gombok sorrendje, a színhőmérséklet, vannak témák, és még azt is egyedileg állíthatjuk, hogy az egyes ikonok felett megjelenjenek-e az új üzenetekre, eseményekre figyelmeztető számok.

Ujjlenyomat-olvasó

Ez az a terület, ahol a Huawei vitán felül kenterbe veri minden konkurensét. A hátlapon, tökéletes helyen lévő modul nemcsak pontos, hanem rettentős gyors is, a telefon ráadásul a bekapcsoló gomb nélkül is felébreszthető vele.

A mobil feloldása mellett az ujjlenyomat-olvasót használhatjuk a telefonon lévő adatok egy részének zárolásához (a széf a Fájlkezelőből érhető el), alkalmazások indításnak engedélyezéséhez, fotózáshoz, hívások és riasztások kezeléséhez, az értesítési tárhely megnyitásához valamint a képnézegetőben lapozáshoz is – a két utóbbihoz viszont szerintünk elég kicsi a felület, tehát ezek a műveletek azért nem túl kényelmesek. Ami a minták számát illeti, a telefon öt ujjlenyomatra tanítható meg.

Alapfunkciók, alapprogramok

A Huawei P9 telefonos szekciója három részre (tárcsázó, névjegyzék, kedvencek) tagolt, és a szokásos kényelmi funkciókkal rendelkezik; Smart Dial, keresés kezdőbetű alapján, több fiók kezelése, stb. Praktikus, hogy kontaktot egy névjegykártya lefényképezésével is fel lehet vinni. A telefonban három antenna is van, ez minden körülmények között jó vételt és remek hangminőséget biztosít.

A naptár nemcsak napi, heti és havi, hanem éves megjelenítésre is képes. Levelekhez a Gmail mellett ott az E-mail is, de szerintünk utóbbi mellett nem igazán szólnak érvek. A Telefon-kezelő koncentrált módon vonultat fel néhány igen fontos funkciót (lehet például korlátozni az appok WiFi és 3G/4G hozzáférését), a HiCare pedig a Huawei saját online segítségnyújtó platformja. A zenelejátszó is tud néhány érdekes trükköt (pl. szűrés hossz alapján, időzítő, dalszöveg kijelzése), viszont az EQ kimaradt belőle; helyette a DTS hangzással lehet a mély hangokat kicsit kiemelni.

Ide kapcsolódik még, hogy a Huawei egy nagyon korrekt hangminőséget adó fülest mellékel a telefon mellé, amiz azonban csak szobában igazán kényelmes használni, mert menet közben könnyen kiesik az ember füléből.

Kamera

A telefon vitathatatlanul legérdekesebb része a hátsó kamera, amely két objektívet kapott, és mellesleg kettős fényű LED és lézeres távolságmérő is tartozik hozzá. Kettős kamera már több telefonon is volt, ám a két objektívet úgy még egyetlen egy mobil sem használta, ahogyan a Huawei a P9-nél. Merthogy mindkét objektív mögött 12 MP-es érzékelő lapul, ám az egyik színes a másik pedig fekete-fehér képek rögzítésére alkalmas. Az elgondolás a koncepció mögött az, hogy a színszűrő elhagyásával sokkal több (a Huawei szerint háromszor annyi) fény jut el a szenzorhoz, így rossz fényviszonyok között sokkal jobb képeket lehet rögzíteni (de fel kell áldoznunk a színeket.) Persze onnantól kezdve, hogy van egy színes és egy fekete fehér objektív is, el lehet kezdeni játszadozni, és szoftveresen összefűzni az információkat, hogy a végeredmény mégiscsak színes legyen. Az objektíveket a Leica tervezte, a két vállalat együttműködésének első gyümölcse a P9 kamerája. Optikai képstabilizátorral sajnos egyik kamera sem rendelkezik, és a fényerejük sem eszeveszetten jó, de azért az F2.2-es rekesz nem is rossz. A fókusz közelre rettenetesen gyors, de ha a tárgy messzebb van, akkor a kontraszt alapú mérés veszi át a lézer helyét. Ez már csak átlagos sebességű.

A kamera szoftvere az elforgatásra továbbra sem reagál (érthetetlen), az UI ettől eltekintve viszont jól muzsikál. Két oldalt gyorsgombok és funkcióválasztók csücsülnek, fentről az opciók, lentről a felvételi módok húzhatók be, jobbról pedig a manuális mód aktiválható. Ilyenkor a rekesz, a záridő, a fókuszmód, az ISO és a fehéregyensúly variálható, illetve RAW-ba is menthetünk.

A nappali képek minősége teljesen rendben van: a dinamikatartomány és a részletesség jobb az átlagosnál, a vonalélesség viszont egy picit gyengébb. Ez részben az optikai képstabilizátor hiánya miatt van így, részben pedig azért, mert a képeket zajszűrés után a Huawei nem igazán élesíti (ami egyébként nem is baj).

Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy mire képes a kamera akkor, ha rosszak a fényviszonyok. Ilyenkor a monokróm és az RGB kamera információit dolgozza egybe a szoftver, így a végeredmény alapesetben egy színes, de relatív kevés zajjal bíró fotó lesz a végeredmény. De persze dönthetünk úgy is hogy fekete-fehér képeket lövünk. A korrekt összehasonlítás kedvéért ezúttal is lőttünk pár tesztfotót egy Galaxy S6-tal (ugyanott, ugyanakkor) így jól megfigyelhető, hogy mennyire eltér a sötétben készített fotók karakterisztikája a két mobil esetében.

Az első kamera 8 MP-es, HDR-képes és akár Full HD felbontású videókat is tud rögzíteni. Egészen jó fotókat lehet vele lőni, feltéve hogy nem nyúlunk a szépítő effektekhez, mert azok nemcsak a bőrhibákat tűntetik el, hanem mindenkiből pillanatok alatt viaszbabát kreálnak. Videókat Full HD-ben készíthetünk, akár 60 fps képsebességgel is. A 4K-s felvételi mód kimaradt, de ezért egyelőre nem kár, mivel a filmeket a legtöbb ember úgysem tudná min visszanézni. Timelapse és lassított felvétel viszont van, ezekkel lehet játszadozni.

Összegzés

A Huawei P9 a kínai gyártó eddigi legjobb mobilja, amely szinte mindenben a prémium minőséget képviseli. Dizájnja és hardvere a toppon van, az ujjlenyomat-olvasó jelenleg az etalon a mezőnyben (még akkor is, ha az iPhone-t is figyelembe vesszük). Nem rossz az EMUI sem, ugyanakkor a felület érzésünk szerint még mindig nem nőtt fel a konkurens megoldásokhoz, ami főleg sok apróságban érződik. A kettős kamera jól teljesít, a képminőség kiváló, és a sötétben nyújtott teljesítmény újszerű megközelítése sem rossz. Van viszont pár olyan hiányosság is, amit illett volna elkerülni: az NFC és az infra mellőzése ilyen, a legnagyobb gond viszont mégis az, hogy a 32 GB-os belső tárhellyel szerelt modellbe csak 3 GB RAM került. Az árazás viszont aligha lehetett volna barátibb: a Huawei 180 ezer forintot kér a telefonért, ami negyedével kevesebb, mint a jelenleg kapható többi csúcsmodell Androidos vetélytársak. Ráadásul az ár 3 év garanciát, 3 hónap kijelző garanciát és 3 hónap cseregaranciát biztosít.