- 2020. február 10., 08:00
A Samsung összehajtható telefonja járt nálunk; megnéztük, hogy a kihajtható kijelző mennyi pluszt jelent a gyakorlatban.
Hirdetés

Értékelés

Samsung Galaxy Fold
Előnyök

• hatalmas kijelző
• nagy teljesítmény
• jó kamera
• teljesen jól mutatja, hol tart a technológia

Hátrányok

• az árából három másik telefon kijönne
• csak átlagos üzemidő
• nincs jack dugó
• kétkezes használat

A Samsung Galaxy Fold azért született meg, hogy a Samsung megmutassa: összehajtható telefont is tud gyártani. Ebből adódóan a készülék egyetlen igazán érdekes tulajdonsága az összehajtható kijelző (a Fold minden másban azt hozza, mint amit a dél-koreai gyártó egyéb csúcskészülékei). A kérdés tehát az, hogy a hétköznapok során tud-e a 7,3 colos, széthajtható OLED annyi pluszt nyújtani, hogy ne csak érdekességként, hanem hasznos kezdeményezésként tekintsünk rá. Nos, a teszt során bebizonyosodott, hogy jó dolog a nagy kijelző, de csak kevés esetben nyújt valódi előnyt. Az akkut pedig rendesen szívja. Persze ott a kisebb OLED is a Foldon, kívül. De akar-e bárki 700 ezer forintért telefont venni, hogy aztán pont azt a funkció ne használja, amiért rengeteget fizetett?

A Samsung a Folddal egy eleve nagy telefonból csinál még nagyobbat – erre pedig senkinek sincs szüksége. Megfordítva sokkal életképesebbnek tűnik az ötlet: ha egy telefon akkora, mint a mapi tepsik, de össze lehet hajtani, akkor az sokak fantáziáját megmozgathatja. Nem véletlen, hogy a Samsung pontosan ezt az irányt követi majd a következő összehajtható telefonjával, a Z Flippel.

Összességében a Galaxy Fold egy nagyon drága kísérlet; fontos lépés a fejlődésben, hiszen vele kiderül, hogy a piac mennyire fogadja jól az ilyen jellegű újdonságokat. Valamint szélesebb réteghez jut el az összehajtható technológia, ami a laboratóriumi tesztekhez képest sokkal jobb visszajelzés lesz a Samsung számára. De addig el kell még telnie egy-két évnek, amíg az összehajtható telefon mind árban mind használhatóságban tudni fogja azt, amit ma a csúcskategóriában megszoktunk és elvárunk.

A Samsung Galaxy Fold ára ára 700 ezer forint.

Az összehajtható telefon koncepciója évek óta velünk van: ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a Samsung legalább 2016 óta kísérletezik vele. Mindenki biztosra vette, hogy a dél-koreai gyártó lesz az első, amely kézzel fogható termékkel is megjelenik a piacon, aztán nem így lett, mert a semmiből a Royole kijelzőket gyártó cég beelőzött és a tavalyi CES-en bemutatta saját megoldását, a Flexpait. A Samsungra februárig kellett várni, a Galaxy Fold premierje azonban nem ment simán. A mobilt sokáig csak nézni lehetett, megfogni nem – aztán amikor végre újságírók is kézbe vehették az első tesztpéldányokat, kiderült, hogy a panel törik. Nagy hátraarc, áttervezés és újbóli start következett, mígnem tavaly decemberben végre tényleg megjelent a Galaxy Fold a piacon.

Külső

A Samsung Galaxy Fold dizájnja természetesen a kijelző körül forog. Az összehajtható mobiloknál kétféle szemlélet is adott volt: az egyik szerint a mostani telefonok méretét (többé-kevésbé) megtartva jóval nagyobb kijelzőt lehet használni, a másik szerint pedig a kijelző méretének megtartása mellett az eddigieknél jóval kisebb telefont lehet gyártani. A Galaxy Fold előbbi gondolatmenet mentén készült, de már tudjuk, hogy a Samsung következő összehajtható mobilja, a Z Flip a második elvet fogja követni. A nagy kijelző is kétféle opciót rejt: a Samsung úgy tervezte meg a Foldot, hogy összehajtáskor az OLED-panel belülre kerül. Cserébe kívül is van egy sokkal kisebb kijelző, amit nagyon sok feladatra lehet használni. Levelek elolvasásához például bőven elég ez is. Persze pikáns dolog egy batár nagy telefont összecsukva, kis kijelzővel használni.

Az első tesztek után a Samsung azért hívta vissza telefont, mert a kijelző könnyen sérül. Az áttervezést követően ennek a sérülékenységnek már nyoma sincs, a mobilt szinte bárhogy lehet hajtogatni. Nem éreztük egyszer sem, hogy kényes lenne, mindig minden flottul ment és még az egykezes összehajtás is gyorsan megszokható. Nyitni azért jobb két kézzel a telefont, de ha nagyon kell, akkor ez a művelet is megoldható biztonságosan. A telefon kihajtva óriási, de összecsukva sem kicsi. Főleg vastagsága miatt, amivel túl sokat persze nem is lehet kezdeni, hiszen a 7-9 mm-es telefonok világában 15,5 mm is borzasztóan soknak tűnik. A Fold emellett nehéz is: 263 grammot nyom, ha nálunk van, tuti nem fogunk róla elfeledkezni.

A külső panel messze nem olyan nagy, mint lehetne: 4,6 colos és minden oldalon vastag káva veszi körül. Bal oldalon a mechanika tényleg sok helyet foglal, felfelé pedig azért nem terjeszkedett tovább a Samsung, mert a 21:9-es panel már így is eleve elég nyúlánk. A kijelző felett helyezkedik el az előlapi kamera és a beszédhangszóró, a kijelző alá (oldalra) pedig a mikrofon került. Az alsó élen, de már az alsó részen helyezkedik el a töltő csatlakozója, ami azért jó, mert ha a telefon töltés közben az asztalon van, akkor úgy lehet kinyitni, hogy a kábelt nem kell kerülgetni. Szintén jó ötlet volt, hogy a gombok is az alsó részre kerültek, mert így csukott és nyitott állapotban is a jobb oldalon érjük el őket. A gombok alatt, oldalt helyezkedik el az ujjlenyomat-olvasó valamint a SIM-tálca is. Jack dugó nem fért el a telefonon, cserébe a Samsung vezeték nélküli fülest ad a mobil mellé.

Szétnyitva a telefont, a 7,3 colos gigantikus, de furcsa képarányú kijelző uralja a terepet, amelynek egyedül a jobb felső sarkából csíptek le kicsit szenzorsziget címén. Itt két kamera plusz néhány szenzor lapul. A szétnyitáshoz és az összecsukáshoz nagy erő nem kell, viszont a telefon biztos, hogy magától nem fog kinyílni, mert csukott állapotban mágnes tartja össze. A hátlap sem üres természetesen, itt a Galaxy S10+-ról átköltöztetett kamerarendszer találjuk, amely ennél a mobilnál is kilóg. És mivel a kamera sziget a sarokban van, ha letesszük a mobilt az asztalra, akkor bizony billegni fog.

A Samsung csúcskategóriás telefonjai víz- és porállóak; sajnos a felépítésből adódóan azonban eekről a tulajdonságokról a Galaxy Fold esetében le kell mondani.

Hardver

Teszteredmények (Note 10+)
Teljesítmény
AnTuTu 7: 449354
Geekbench (s): 4945
Geekbench (m): 10984
GFXBench 3 (M, on): 49 fps
GFXBench 3 (M, off): 69 fps
GFXBench 3 (C, on): 31 fps
GFXBench 3 (C, off): 40 fps
Kijelző (belső / külső)
Maximális fényerő: 789 nit / 824 nit;
Kontraszt: végtelen
Színhőmérséklet: 6400 K / 6600K
Egyéb
Töltési idő (10-100%): 94 perc
Üzemidő (normál VAGY net): 12 óra
Üzemidő (video): 10 óra
Szabad kapacitás: 481 GB

Belül túl nagy meglepetés nincsen, a telefonba Qualcomm Snapdragon 855-ös rendszerchip, 12 GB RAM és Adreno 640-es GPU került, az adatok tárolását pedig villámgyors 512 GB-os belső memória biztosítja. Ez a vas értelemszerűen minden helyzetben megállja a helyét és biztos, hogy egy darabig nem is lesz vele gond. Még a játékokkal sem, hiszen a furcsa, 27:19-es képarány ellenére a kijelző nem tartalmaz a szokottnál több képpontot. A 7 nm-es Snapdragon 855 természetesen nyolcmagos, 1×3×4-es felépítésben. Azaz van benne egy darab 2,84 GHz-es, három darab 2,42 GHz-es és négy darab 1,78 GHz-es Kryo 485-ös mag – teljesítménye szépen skálázható.

A kütyü dual SIM-es, tehát a szolgálatóknál is a kártyafüggetlen telefonok közé tartozik majd, de fizikai kártyából csak egyet fogad; a második eSIM kell, hogy legyen. (Utóbbit idehaza egyelőre csak a Telekom tud adni). A belsőmemória elég nagy, így az abszolút nem gond, hogy a bővítésre nincs lehetőség.

A kommunikációs lehetőségek terén van minden, ami csak kellhet: 1,2 Gbps-os LTE, ax-es WiFi és Bluetooth 5.0 (+LE, A2DP, aptX) is. FM-rádió nincs, NFC és A-GPS viszont van, a helymeghatározáshoz pedig GLONASS, BDS és GALILEO rendszereket is tud használni a készülék. Az ujjlenyomat-olvasó mellett gyorsulásmérő, giroszenzor, közelségérzékelő, digitális iránytű és légnyomásmérő is van a telefonban, a töltéshez pedig USB-C csatlakozót használhatunk (amely 3.1-es szabvány szerinti).

Kijelző

A belső kijelző (is) OLED, 7,3 colos és 1536×2152 pixeles. Ez 27:19-es képarányt jelent. A fényerő nagy, a színek szépek, a betekintési szögek jók. Ezt persze minden Samsung mobil tudja. Leginkább az volt az érdekes, hogy a kihajtás és behajtás mennyire megy simán, illetve hogy sikerült-e eltüntetni középen a hajlításnál a puklit. A nyitással/becsukással nincs gond, a hupli viszont szépen végigfut: szemből nézve egyébként nem is igazán látszik a csík, de oldalról tisztán kivehető. Meg használat közben jól ki is tapintható.

A külső OLED mai szemmel rettentő kicsi: sem a 4,6 colos mérete, sem 720×1680 pixeles felbontása nem az igazi. Meg aztán nyújtott is, így egymás mellett csak három ikon fér el rajta. Messze nem használható annyira jól, mint a tepsifonok. Nyilván meg lehet nézni rajta az SMS-eket és a leveleket, de ha egyszer van egy 700 ezer forintos telefon, aminek van egy sokkal jobb belső kijelzője, akkor érdemes inkább azt használni. Meg menőbb is.

Üzemidő

A Samsung Galaxy Foldban egy 4380 mAh-s akkumulátor működik, amely egy vagy kétnapos üzemidőt biztosít attól függően, hogy a belső kijelző mennyire van kihasználva. A nagyobb panel jóval több energiát fogyaszt, így a két nap vele esélytelen. Így inkább mi affelé hajlunk, hogy az üzemidőt egynaposra tegyük, mert bár a külső kijelzővel tényleg elérhető a két nap, valószínűleg senki sem azért vesz 700 ezer forintért telefont, hogy aztán folyamatosan azon sakkozzon, hogy kinyissa-e a nagyobb OLED-et vagy sem. Filmnézéssel egyébként 10 órát bír a mobil, a teljes feltöltés pedig 94 percet vesz igénybe.

»1 - Külső, hardver, üzemidő
Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. június 5., 17:00