Év végén indulhat élesben is a MobilTárca
Tavaly nyáron mi is beszámoltunk arról, hogy indul Magyarországon az okostelefonos fizetést lehetővé tevő MobilTárca szolgáltatás tesztje, az év vége felé pedig a rendszer működése során szerzett tapasztalatokat is megosztottuk veletek. Bár a Magyar Mobiltárca Szövetség eredetileg hat hónapos tesztidőszakban gondolkodott, ezt végül tizenkét hónapra meghosszabbították, amely így csak most, június 30-án ért véget. Pukler Gábor, a szövetség elnöke közölte, hogy a tesztben résztvevők most minden erejükkel azon dolgoznak, hogy beindítsák a kereskedelmi szolgáltatást. Hogy ez pontosan mikor fog megtörténni, azt egyelőre nem lehet tudni – de a tervek szerint a technológia iránt érdeklődők már ebben az évben elkezdheti használni a szolgáltatást. Becslések szerint 350-400 ezer olyan felhasználó van Magyarországon, akik nyitottak lehetnek a MobilTárcára. Nagyon nagy kérdés azonban, hogy a szolgáltatást milyen feltételek mellett lehet majd igénybe venni.
A tesztre valamivel több, mint 2000 felhasználó jelentkezett, a MobilTárcát aktívan közülük mintegy ezren használták. A tesztidőszak alatt a felhasználók számára az OTP MasterCard Mobil PayPass betéti bankkártya, a SuperShop NFC hűségkártya, az All You Can Move NFC Sportpass, valamint a Jegy.hu-n vásárolt jegyek NFC-s változata volt elérhető, illetve a tesztelésbe bevont vállalati dolgozók céges belépőkártyáikat is a mobilba költöztethették, a szolnoki tesztelők pedig az NFC-s városkártyának köszönhetően a MobilTárca segítségével vehették igénybe a tömegközlekedési eszközöket. A tranzakciók zöme azonban, talán nem túl meglepő módon, fizetés illetve hűségpontok felírása volt. Előbbiből 45, utóbbiból 4 ezret regisztráltak. A teljes költés 120 millió forint volt, ami átlagosan 2667 forintot jelentett tranzakciónként. A szövetség szerint jelenleg kb. 18 ezer helyen lehet fizetni az NFC technológia segítségével; sajnos nem túl biztató, hogy a szolgáltatás indulásakor is már 17 ezernél járt ez a szám, mert így egy év alatt mindössze ezer új fizetési pont létesült. Az viszont jó hír, hogy ezek többségét kisboltokban, nem pedig hipermarketekben állították fel.
A BellResearch által készített júniusi felmérésből kiderült, hogy a válaszadók túlnyomó többsége (86%) a kereskedelmi bevezetést követően is használná a MobilTárcát és a tesztelők 87%-ánál a következő okostelefon vásárlásakor döntési szempontként szerepel majd, hogy a készülék alkalmas-e a MobilTárca használatára. A kutatásból kiderült az is, hogy a felhasználók nagyra értékelik az egyes kártyákhoz tartozó kiegészítő funkciókat, mint például az egyenleglekérdezés és a tranzakció-történet, ugyanakkor szívesen látnának olyan többletértéket biztosító szolgáltatásokat is, mint a helyhez kötött promóciók vagy a személyre szabott ajánlatok.
Bár a Magyar Mobiltárca Szövetség illetve a saját tapasztalataink alapján is a rendszer jól vizsgázott, ahhoz, hogy mindebből életképes kereskedelmi szolgáltatás legyen, korrekt árazásra és megfelelő mennyiségű és minőségű szolgáltatásra is szükség van. Kicsit a tyúk vagy a tojás esete, hogy a rendszert első körben főleg fizetésre és hűségpontok felírására lehet majd használni, miközben a pilotban csak az OTP bank vett részt, a SuperShop kártyákat pedig csak a SPAR áruházakban lehetett használni. Ha ugyanis csak egy bank ügyfelei élhetnek a MobilTárca lehetőségével, a SuperShop kártyát pedig a számtalan elfogadóhelyek közül csak kevésnél lehet használni, akkor az leszűkíti a potenciális ügyfelek körét és csökkenti azok csatlakozási kedvét. Egy kevés felhasználóval rendelkező rendszerhez ugyanakkor a további szolgáltatók sem igyekeznek csatlakozni, így a folyamat nemhogy öngerjesztő nem lesz, hanem akár még saját csapdájába is eshet. A gyors terjedéshez véleményünk szerint a bankok nyitottsága lenne a legfontosabb, a HWSW információ alapján ugyanakkor nem várható, hogy a kereskedelmi szolgáltatás indulására az OTP mellé más bank is csatlakozik.
Kérdéses továbbá az is, hogy a MobilTárca szolgáltatásban résztvevő szereplők hogyan fogják elosztani a működési költségeket egymás között. A hitelesítési platform üzemeltetése nyilván pénze kerül, de ennek költségeit nem közvetlenül a felhasználók fizetik meg, hanem a kártyakibocsátó társaságok, a szolgáltatók (bankok, SuperShop, stb.), az elfogadó helyek valamint a mobilszolgáltatók. Ezek közül a felhasználó kettővel kerülhet szerződéses kapcsolatba: a szolgáltatókkal valamint a mobilszolgáltatókkal. A mobilszolgáltatók részéről a dolog viszonylag egyszerűen elintézhető: nekik csak a megfelelő SIM-kártyát kell kibocsátani, aminek legfeljebb egyszeri költsége lehet. Nyilván a felhasználónak kell még gondoskodnia arról is, hogy legyen mobilinternet a telefonon, de külön MobilTárca csomag bevezetésére nem kell számítani, mert már most is minden szolgáltató kínálatában van olcsó, minimalista internetelérés. A szolgáltatók, úgy mint bankok, hűségpontrendszerek üzemeltetői, már érdekesebb kérdés. Hogy a konkrét példát vegyük: a SuperShop esetében nyilván nem lehet meglépni, hogy az NFC-s kártya pénze kerüljön, hiszen a plasztik is ingyenes. A bankkártyák viszont nem azok – és az NFC-s kártya, bár virtuális, de mégiscsak bankkártya. Nagyon nagy kérdés, hogy a bankok megtehetik-e, hogy akár havi akár éves díjat felszámítanak, lévén, hogy a MobilTárcás bankkártya, amint azt tesztünkben is megírtuk, nem használható mindenhol, tehát a klasszikus értelemben véve nem univerzális megoldás. Sokkal inkább kiegészítő – így ha még fizetni is kell érte, akkor az megint egy olyan dolog, ami elveheti a felhasználók kedvét.
A mi tapasztalataink minden esetre pozitívak voltak, de azt látni kell, hogy ahhoz, hogy a MobilTárca valóban sikeres szolgáltatás legyen, ahhoz elsősorban több bank jelenlétére, az elfogadóhelyek számának növekedésére, alacsony költségű (vagy inkább ingyenes) használatra és az integrálható plasztikkártyát számának növekedésére van szükség. És nemcsak hosszú, hanem már rövid távon is.