Vicces mértékű büntetést kapott a Facebook a britektől
A büntetés mértékét az ügyet vizsgáló szerv, vagyis az Egyesült Királyság Adatvédelmi Hivatala állapította meg, amely tekintettel az eset súlyosságára a maximális tételt szabta ki. A Facebook ugyanakkor biztos, hogy nem fog belerokkanni ebbe, mivel a büntetés mértékének felső határa a hatályos törvények szerint mindössze 500 ezer angol font – ez jelenlegi árfolyamon nagyjából 184 millió forintnak felel meg.
A Facebookot a hatóság azért meszelte el, mert részben tudatosan részben pedig hanyagságból felhasználói adatokat osztott meg harmadik féllel, és ezzel súlyosan megsértette a brit adatvédelmi szabályokat. A Facebook történetének eddigi legnagyobb botrányáról, a Cambridge Analytica botrányról korábban már több alkalommal is írtunk részletesen (itt, itt és itt), valamint beszámoltunk már azokról a változásokról is, amelyeket a közösségi szolgáltató azért léptetett életbe, hogy ilyen eset többet még véletlenül se fordulhasson elő.