Millió felett a Windows 10 tesztelőinek száma
A Microsoft szeptember 30-án jelentette be, és október 1-jén adta ki a Windows 10 Technical Preview nevű előzetes változatát, amely ugyan nem a nagy tömegnek készült, de bárki kipróbálhatja. Éppen ezért nem olyan nagyon meglepő, hogy az operációs rendszer már most is több, mint 1 millióan használják. A Microsoft tájékoztatása szerint a telepítések közel kétharmada normál gépre történt, nem pedig virtuális masinára, ami azt jelenti, hogy elég sokan valóban próbálgatják a rendszert, és nem csak arról van szó, hogy ránéztek pár percre, aztán hagyták is a dolgot. Még egy adat: a tesztelők kétharmada naponta legalább hét alkalmazást futtat.
Bár minden szoftvergyártó alaposan teszteli programjait kiadás előtt, az igazi tesztet mindig az jelenti, amikor a felhasználók is hozzáférnek a programokhoz, mert a nagy tömeg sokkal hatékonyabban fedezi fel a különféle hibákat. Ezt jól mutatja az is, hogy bár a Windows 10-et még csak két hete lehet használni, máris 200 ezer hibát jeleztek a tesztelők. Ez nyilván nem mind különböző, de a tömeg erejét szépen jelzi.
Az viszont érdekes kérdés lesz, hogy a beépített keylogger, amelyről múlt héten mi is beszámoltunk, nem fogja-e elvenni a próbálkozók kedvét az OS további használatától.

