Létezik a Zénó Hatás

A Heisenberg-féle kvantummechanikai határozatlansági reláció alapján egy adott részecske helyzetét és a sebességét egy időben nem lehet pontosan megmérni, mivel minél pontosabban mérjük meg annak a helyét, annál kevésbé ismerjük mozgásának sebességét és irányát – és fordítva. Ebből az következik, ha minél jobban figyelünk egy részecskét, annak helyét fogjuk megismerni, mozgását egyre kevésbé. A Quantum Zeno hatás szerint, ha egy részecskét figyelünk, az addig nem fog mozdulni, amíg figyeljük. Merész feltételezés, de a Cornell Egyetem Ultrahideg kutatólaborjában ezt a hatást sikerült igazolni: egy vákuumkamrában az abszolút nulla hőmérsékletére (0,000000001 fokkal felette) hűtött rubídiumatomokat lézersugarakkal „rögzítettek”, amelyek természetes módon kristályrácsba rendeződtek. Ilyen alacsony hőmérsékleten szinte már nem is mozognak, egyszerűen átugranak egyik rácspontból a másikba az alagúthatás révén.

Az atomokat lézermikroszkóppal figyelték, és azt vették észre, hogy az általa kibocsátott fény intenzitását változtatva megváltozott az atomok egyik és a másik rácspontba való ugrásának a mennyisége. De nem úgy, ahogyan azt józan paraszti ésszel gondolnánk, hogy a mérést végző fény felgerjesztette volna a rubídium atomokat: ha csökkentették a fény erősségét, ezáltal a megfigyelés pontosságát, a mozgás nőtt. Ha megnövelték, az atomok mozgása csökkent. Ez azt jelenti, hogy a megfigyelés idejét növelve az atomok jó részét helyben maradásra bírták. A hatás és a kísérlet sok vitát generálhat, de Heisenberg állítása továbbra is igaz. Kvantumszinten bármi megtörténhet. És annak ellenkezője is egyszerre.