Panasonic GT30 (TX-P42GT30E) 3D plazmatévé teszt

Amíg tavaly a GT sorozat a technológiai megoldások alapján is a G és a VT széria között helyezkedett el, addig a 2011-es termékpalettán a GT és a VT szériás termékek a lényeges szempontok alapján ugyanazt tudják, az eltérések a hozzáadott szolgáltatásokra koncentrálódnak: a VT30-as tévék mellé például három 3D-s szemüveg is jár, míg a GT30-as tévékhez nem kapunk egyet sem (legalábbis elvileg). Emellett további lényeges eltérés, hogy a GT30-as tévék között a legnagyobb képátlójú verzió 50 colos, míg a VT30-as 55 és 60 colos változatban is készül (viszont nincs belőle 46 colos).

Külső

Az iménti rövid bevezetőt rögtön pontosítjuk is: bár írtuk, hogy a GT30-as széria inkább a VT30 rokona, ez csak a belső tartalomra igaz, a külső alapján inkább a G30-cal fedezhetünk fel rokon vonásokat. Ez a panel formavilágára és a talp kialakítására egyaránt igaz. A legszembetűnőbb eltérés a G30 és a GT30 között az, hogy utóbbi esetében (tehát teszünk alanyánál) maga a panel jól láthatóan sötétebb, ami annak köszönhető, hogy a GT30 az Infinte Black Pro filtert kapta meg a G30-as Infinite Black változata helyett. Ez a szűrő voltaképpen a kontraszt növelésére szolgál abban az esetben, ha a tévét világosban nézzük, jóllehet, a Panasonic mesterien egy kis optikai tuningot is alkalmazott, a kijelző és a káva között ugyanis egy vékony, ezüstszínű (világosszürke) csík fut végig.

A káva fényes fekete, formavilága alapvetően szögletes. Bal felső sarkában az elmaradhatatlan VIERA logót találjuk, az alsó részre pedig – a Panasonictól megszokott módon – a díszítés került. A GT30 és a G30 közötti hasonlóság egyértelmű, de azért apró eltérések vannak. A GT30 esetében például a szürke színezés a káva teljes vastagságára kiterjed, a keret alatt ugyanakkor markánsabb a hangszórókat és a gombokat, érzékelőket rejtő vékony sáv. Bár a GT30 is műanyagból készült, ez csak nagyon közelről látszik; innen az olcsóság hatása minimálisan azért érzékelhető. Az összhatás ezzel együtt is, szerintünk legalábbis, nagyon jó lett (bár ez valamilyen szinten nyilván szubjektív megítélés kérdése). A képekről egyértelműen kiderül, hogy a Panasonic dizájnerei az elmúlt évek konzervatív stílusát végre a kukába dobták.

A tévé hátoldala a jobb hőelvezetés miatt fémből készült, ami a készülék tömegén is érződik – de a GT30 ezzel együtt sem mondható nehéznek. A korábbi évek tévéihez hasonlítva nincs is benne sok anyag, hiszen a 3-5 cm vastag készülékházba nem is férne sok minden. A fém hátlap ellenére ventilátorra is szükség van, szerencsére ezek hangja nem vészes, bár este a teljesen csendes jeleneteknél közelről a halk suhogásuk hallható. Cserébe a tévé remélhetőleg sokkal kevésbé ciripel: a nálunk járt példánnyal e szempontból nem volt baj, de akár minden egyes tévé esetében lehetnek eltérések, így általánosságokba sajnos nem bocsátkozhatunk.

A gombok a hátoldal jobb oldalára kerültek, a csatlakozókat pedig balra találjuk. A kínálattal nincs gond, az elhelyezkedés viszont nem a legjobb, két USB ugyanis elég mélyre került, ráadásul ezek felfelé néznek. A tévé elhelyezkedése persze nagyban befolyásolja, hogy ez mennyire gond, minden esetre úgy érezzük, oldalt jobb helyen lett volna ez a két dugasz is. Azt ugyanakkor nem lehet mondani, hogy a Panasonic nem halad a korral: mind a négy HDMI oldalra néz ugyanis, tekintve, hogy ma már minden szórakoztatóelektronikai eszközön van ilyen típusú csatlakozó is, tehát elvileg ezeket használjuk majd a leggyakrabban. Oldalra néz még a SD-kártyaolvasó és a CI adapter helye is.

Az antenna bemenetek (a DVB-S külön csatolót kapott), az analóg bemenetek és a hangkimenetek (optikai, analóg és fülhallgató) lefelé néznek, többségük adapter közbeiktatásával használható. Az előző mondatból már kiderülhetett, hogy a tévében az analóg mellett DVB-T/C és DVB-S tuner is van, utóbbi bemenete erősített antennákhoz is használható, egészen 18 V/ 500 mA teljesítményig.

Belső

A GT30-as széria az elektronika és a panel tekintetében a VT30-as tévékkel egyezik, legalábbis minden, a képminőséget meghatározó paraméter alapján. A TX-P42GT30E-be is a legújabb, 14. generációs NeoPlasma panel került, Full HD felbontással, 600 Hz-es képfrissítéssel, Infinite Balck Pro technológiával és gyorskisülésű foszforral – utóbbi leginkább a 3D, azon belül is a crosstalk szempontjából lényeges. Az elektronika adja emellett ismeri az Intelligent Frame Creation (100 Hz) technológiát és a 24p-t. A tévé kapott THX minősítést, amely a közvetlen elődhöz, a GT20-hoz képest annyival jelent többet, hogy most már nemcsak 2D-ben hanem 3D-ben is garantált minőséget kapunk.

A képminőség vizsgálatát ezúttal is a gyári állapot elemzésével kezdtük. Nagyjából a szokásos kép fogadott minket, ami inkább jó, mint rossz, mert azt jelzi, hogy a Panasonic is most már minden tévé esetében odafigyel arra, hogy a beállítások minél jobbak legyenek. A mérések alapján kialakult képből ráadásul az is jól látszik, hogy a dinamikus profilt leszámítva nem is mutatkozik túl nagy szórás az egyes színprofilok között, a gamma például minden esetben 2,2 körüli, a színhőmérséklet pedig 6000 és 7000 K közötti, ami az optimális 6500K-hoz nagyon közel van. Ami szembetűnő volt, az a normál színprofil alacsony fényereje, amely annyira alacsony volt, hogy még sötét szobában sem bizonyult elegendőnek. Mivel korábban az 55 colos VT30 (TX-P55VT30E) és a 42 colos G30 (TX-P42G30E) is járt már nálunk természetesen érdekes kérdés lehet megnézni, hogy az alapbeállítások alapján a tévé melyik szériához jár közelebb. Érdekes módon a G30-ashoz, ami annak fényében mindenképpen meglepő, hogy – amint azt korábban már többször említettük – belül a GT30 és a VT30 széria azonos. Nyilván lehet a képméret számlájára írni az eltérést valamennyire, mert egy plazma esetében sajnos nem annyira konstans a képminőség a méret változásával, mint amennyire az egy LCD-panel esetében, de azért az meglepő, hogy színhelyesség szempontjából a GT30 mennyivel jobban teljesít a VT30-nál. Rögtön hozzátennénk, hogy ez még nem jelenti azt, hogy a VT30-as széria rossz lenne, szabad szemmel, műszerek nélkül a differencia alig látható.

De visszatérve a GT30-ra, a dinamikus színprofilt leszámítva valamennyi használható – az optimálishoz legközelebb persze a mozi és a THX módok állnak, illetve az alapesetben a THX beállításait másoló, de több beállítási lehetőséget engedő Professzionális (ifsccc) 1 és 2 színprofilok. (Utóbbi kettő csak akkor látszik, ha a menüben engedélyeztük a haladó beállításokat!) A THX színprofil elvileg arra való, hogy kiválasztásával minden különösebb beállítás nélkül is (közel) tökéletes képet kapjunk, és a színhelyesség szempontjából legalábbis, ezt meg is kapjuk. Ahogyan a mérésekből is látszik, a finombeállításokkal lehet még javítani a képen, de annyira keveset, hogy azt szabad szemmel szinte egyáltalán nem lehet megállapítani. A THX mód egyetlen negatívuma, hogy a kép egy nagyon enyhe kékes-zöldes árnyalatot mutat.

A legjobb beállítást a Professzionális 1 módból kiindulva az alábbi helyeken találtuk meg: kontraszt 60, fényerő 0, színtelítettség 0, képélesség 0-5 között, színhőmérséklet meleg, élénk színek ki, öko mód ki, P-NR ki, RGB -2/-1/5, gamma 2,2, IFC ki, felbontás javítása ki, 16:9 túlpásztázás ki.

Ezekkel a beállításokkal 94 cd/m²-es fényerőt, 6100K-s színhőmérsékletet és 2,2-es gammát mértünk, a fekete fényereje pedig 0,017 cd/m² volt, ami azt jelenti, hogy nagyon jó, 5620:1-es kontrasztot kaptunk. A kontraszt igazából nem nagy meglepetés, mert a korábban nálunk járt TX-P42G30E és a TX-P55VT30E is ugyanezt tudja. Bár a tavalyi VT20-as széria ennél jobb feketére volt képes, az az eredmény jóval gyengébb színhelyességgel párosult.