Skip to main content

Nem sért szabadalmat az Apple

FacebookFacebookFacebookFacebook
Természetesen a Samsung-Apple csata újabb felvonásáról van szó: a német bíróság az Apple-nek kedvezett.

Hirdetés

Amint az ismert, az Apple a Samsung több mobiltelefonjának és táblagépének dizájnját és/vagy szoftverét kifogásolta, ezért a fontosabb piacokon kérte az érintett termékek forgalmazásának betiltását. A perek egy része még most is javában zajlik, de a Samsung sem volt rest, és válaszul beperelte az Apple-t, egyes, a vezeték nélküli adatkommunikációra vonatkozó szabványok jogosulatlan használata miatt – a koreai vállalat, többek között, Németországban kért jogorvoslatot.

A Mannheimi Területi Bíróság egy héten belül két beadványt is megvizsgált (összesen öt keresetet adott be a Samsung), és mindkét esetben az Apple számára kedvező ítéletet hozott. Részletes indoklás hiányában egyelőre nem lehet tudni, hogy a bíró miért döntött az Apple javára – így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a Samsung további beadványai esetében esetleg borítékolni lehet-e a hasonló kimenetelt vagy sem. És természetesen az sem kizárt, hogy a korai vállalat egy felsőbb fórumon fellebezéshez folyamodik.