3D tévézés és az egészség

Megjelenítési technológiák

A 3D-vel foglalkozó korábbi technológiai cikkünkből kiderült az is, hogy alapvetően háromféle képmegjelenítési technológia áll rendelkezésre; passzív (polarizációs) szemüveges, aktív szemüveges illetve szemüveg nélküli. Közülük térbeli megjelenítésre egyelőre a szemüveges megoldások a jobbak, nem véletlen, hogy szemüveg nélküli tévét kereskedelmi forgalomba egyelőre csak a Toshiba hozott, és a Toshiba is csak kis képátlóval. Többen, köztük a már említett japán márka illetve a Philips is 2013-14-re ígérik a 40-50 col körüli, szemüveg nélkül is nézhető 3D-tévéket. A technológiák között alapvetően csak abban van különbség, hogy miként oldják meg a két szem „elkülönítését”, ezért az akkomodáció és a konvergencia szempontjából mindegy, hogy melyiket használjuk (a felbontással és képminőséggel kapcsolatos vonásokat most nem vizsgáltuk).

A szemfáradást tekintve ugyanakkor van minimális eltérés az egyes megoldások között. A legjobb a passzív szemüveg, amelyen keresztül folyamatosan látható a kép. Az aktív szemüveges 3D-nél már nem ez a helyzet, itt másodpercenként 60-200 alkalommal elsötétül a kép, és bár a villogás olyan gyors, hogy gyakorlatilag nem is látjuk, egyértelmű, hogy az aktív szemüveg viselése fárasztóbb. A helyzet kb. olyan, mint a CRT-s tévéknél/monitoroknál, ahol minél magasabb képfrissítést tud valaki beállítani, annál kevésbé érzi fárasztónak az adott kijelző folyamatos használatát. Kutatások nem igazolják, de elméleti veszélye annak is lehet, hogy a villogás epilepsziás rohamot okoz.

3D filmkészítés – technológia oldalról

Eddig csak a megjelenítéssel kapcsolatos dolgokról esett szó, azonban a megjelenítési technológia mellett legalább az is annyira fontos, hogy milyen minőségű filmet nézünk. És itt nem a cselekményről van szó, természetesen. Egy jó film elkészítéséhez kulcsfontosságú a jó operatőr. Ez a megállapítás a 3D-s filmekre fokozottan igaz, a technológiai kihívás ugyanis sokkal nagyobb. A 3D filmgyártás nehézségeiről Marcel Penninggel, a Sony DADC videodigitalizálási és filmgyártási részlegének munkatársával beszélgettünk, a Sony salzburgi Blu-ray gyárában.

A film cselekményétől és az operatőr meglátásaitól elvonatkoztatva (hiszen ez egy 2D-s film minőségét is éppúgy befolyásolhatja) a legfontosabb az, hogy a filmgyártás során, a kezdetektől a folyamat végéig, mennyire figyelnek oda a 3D-re. Természetesen a dolog nem csak annyi, hogy mostantól két kamerával kell filmezni. A jelenet felvételekor az egyik legfontosabb paraméter a két kamera egymáshoz viszonyított távolsága – a profi filmeknél természetesen nem egyetlen kétobjektíves kamerát használnak, hanem két külön kamerát, amelyek akár minden jelenetnél más és más távolságra lehetnek egymástól. Persze van olyan is, amikor a két kamera szinte érinti egymást, de nem ritka, hogy egymástól több (tíz) méter távolságra kerülnek. Ez a távolság kritikus, és minden esetben precízen kell megállapítani, ahhoz, hogy a 3D élmény tökéletes legyen. A távolság kiszámolása után tökéletes zoomot és fókusz kell beállítani: a két kamerán ugyanannak a dolognak kell tökéletesen élesnek lennie, emellett pedig arra is kiemelten kell figyelni, hogy a kamerában (és a kész képen) a tárgyak azonos méretűek legyenek. Természetesen fontos továbbá az is, hogy a fényérték és egyéb beállítások, ide értve a fehéregyensúlyt is, azonosak legyenek.

Az operatőrnek figyelnie kell arra is, hogy a lehető legnagyobb rekesszel fényképezzen. Habár a kétdimenziós filmeknél bevett technika a fókusztávolsággal való játszadozás, 3D-ben a lehető legtöbb dolognak élesnek kell(ene) lennie, mert a szemet és az agyat nagyon kifárasztja az, ha valamire nem tud fókuszálni. Tipikus jelenet bármilyen filmben, amikor a képen lévő szereplő mögötti háttér már nem (teljesen) éles. Hiába nézünk oldalra, mivel maga a felvétel „rossz”, nem fogjuk tudni élesen látni azt a részét a képnek – viszont mivel a térlátás, az éleslátás és minden hozzájuk kapcsolódó folyamat automatikus, ezért önkéntelenül is próbálkozni fogunk az élességállítással, ami nagyon fárasztó tud lenni.

A helyes beállítások használata azonban önmagában még nem elég ahhoz, hogy a 3D film technikai szempontból megfelelő legyen – kulcsfontosságú az utómunka minősége is. Az utómunka során rengeteg feladata van a stábnak. Ezek egy része „csak” arról szól, hogy a felvétel során elkövetett hibákat kijavítsák, azonban ebben a fázisban kerülnek a filmre a digitális effektek is, amelyeket szintén úgy kell elkészíteni, hogy 3D-ben is jól mutassanak. De ami a legfontosabb, a 3D effekteket is ebben a fázisban kell véglegesíteni. Elvileg persze csak egymásra kell „tenni” a felvett és a renderelt képet, de nagyon sokszor előfordul, hogy a térérzet a gondos tervezés ellenére nem elég jó, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan erős. Ilyenkor a két kép egymáshoz viszonyított horizontális pozíciójának változtatásával lehet korrigálni a dolgokat – feltéve, hogy a stúdióban az ilyen „apróságokra” is figyelnek. Egy további, és nagyon fontos szempont annak figyelembe vétele is, hogy az agy relatív könnyen tudja kompenzálni a két kép horizontális távolságát, azonban azzal semmi sem tudunk kezdeni, ha a két kép egymáshoz képest vertikálisan is el van csúszva. Próbáljunk csak meg oldalra döntött fejjel megnézni egy 3D-s filmet! Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha netán az egyik kép picit „nagyobb” lenne a másiknál – már nagyon pici eltérés esetén is könnyen úgy érezhetjük, hogy a 3D szétesik, a szemünket pedig túlerőltettük. Habár ez a hiba viszonylag egyszerűen (de aprólékosan) javítható, az egyik leggyakoribb ismérve a technikai szempontból rossznak mondott 3D filmeknek.

3D = veszély?

Fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy egy egészséges felnőtt ember számára egy 3D-s film megtekintése elvileg nem okoz tartós problémát, legfeljebb csak kisebb fáradtságot. Ebből azonban csak kiindulni lehet, és amíg nem áll rendelkezésre információ a 3D tömeges hatásáról, fokozott körültekintés javasolt!

A legfontosabb szempontként azt emelnénk ki, hogy egy fejlődő szervezet számára fokozottan veszélyes lehet a 3D, mert természetellenes módon befolyásolhatja az agyműködést (a térlátásért felelős részt) és a szemmozgató izmok működését. Súlyos esetben akár kancsalság (szemtengelyferdülés) is kialakulhat, illetve sérülhet a gyermek térlátás képessége is! Gyermekeknek, 10-12 éves korig, a 3D egyáltalán nem ajánlott.

A 3D esetleges káros hatása nyilván annál jobban érződhet, minél többet néz valaki 3D-s filmet. Ezt egyelőre szintén nem lehet adatokkal alátámasztani, sajnos csak akkor derülhet erre fény, ha már sokan lesznek, akik otthon rendszeresen 3D-t néznek. Piaci elemzők szerint 2012-ben már több olyan sorozat is indulhat, amit 3D-ben vesznek fel, ami hetente többször ültetheti majd szemüvegben tévé elé a nézőket.

Aki szemüveges, annak a 3D-t két szemüvegben kell néznie, máskülönben a fejfájás garantált.

Illuminált állapotban az érzékszervek működése egyébként sem tökéletes, a 3D ilyenkor csak olaj a tűzre. Részegen se nézzünk 3D-s filmet. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha valaki nem pihente ki magát eléggé.

Közvetett veszély továbbá, hogy egy 3D film megnézése után a térérzet átmenetileg romolhat, ezért, még, ha ez viccesen is hat, nem tanácsos otthon a 3D tévét olyan helyre tenni, ahonnan „bonyolult” távozni. Például lépcső mellé, kábelek közelébe, alacsony tárgyak közelébe, stb. Emellett, ha 3D moziban voltunk, akkor várjunk 30 percet, mielőtt autóba ülnénk.

Egyes gyártók nem ajánlják a 3D tévézést terhes nőknek, időseknek, alvászavarral küszködőknek sem, azonban ez inkább csak elővigyázatosság részükről.

Összegzés

Bár a 3D megjelenítés majdnem 60 éves múltra tekint vissza, a tömegekhez egyelőre nem ért el, így nem ismerjük jól a technológia élettani hatásait. Könnyen előfordulhatnak olyan mellékhatások például, amire egyelőre senki sem gondolt, de ugyanúgy bebizonyosodhat az is, hogy egyes dolgok miatt felesleges volt aggódni. Mint sok más esetben, egyértelmű választ csak az idő adhat majd. A legnagyobb kérdés persze az, hogy a 3D-nek lesz-e a tévézési szokások megváltoztatása mellett valamilyen komolyabb, a hétköznapi életvitelünket befolyásoló, társadalmi hatása.