Skip to main content

Fejlődik a többképernyős üzemmód a Windows 8-ban

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Microsoft végre odafigyel azokra is, akik több monitort használnak; több hasznos újítás is várható.

Hirdetés

A Microsoft felmérése szerint asztali számítógéppel a felhasználók közel 15, notebookkal pedig közel 5 százaléka használ egyszerre kettő vagy több megjelenítőt, ezért eljött az ideje, hogy a fejlesztések folyamán a többképernyős üzemmódra is nagy hangsúly kerüljön. Tény, hogy e téren még a legutolsó Windows, a Windows 7 sem éppen felhasználóbarát, a monitorokra trükközés nélkül még külön hátteret sem lehet beállítani.

A Windows 8 Consumer Preview már tartalmaz néhányat az újdonságok közül, be lehet állítani például, hogy az ablakok ikonja melyik monitor tálcáján szerepeljen, és, igaz, nem teljesen egyértelmű, de működik az is, ha a monitoroknak teljesen eltérő hátteret szeretnénk beállítani. Amennyiben nem fix hátteret használunk, hanem diavetítést állítunk be, a Windows 8 figyel a képarányokra is; ha például az egyik kijelzőt állított helyzetben használjuk, akkor az állított helyzetben lévő képek csak azon fognak megjelenni.

A Windows 8 Release Preview verzióban azonban még több újdonság várható, a charmok például már nemcsak az elsődleges monitoron fognak működni, hanem mindegyiken. Ahol van értelme, ott természetesen a kattintás (érintés) helye befolyásolja majd azt is, hogy hol jelenik meg az az elem, amit be szeretnénk hívni; ha például a másodlagos monitoron húzzuk a bal alsó sarokba az egeret, akkor a Start képernyő azon fog megjelenni. (A Windows gomb pedig azon a monitoron jeleníti meg, amelyiken utoljára használtuk.) Az egér pozícionálása a monitorok közös oldalán sem lesz probléma, mert a sarkokban nem fogjuk tudni áthúzni az egeret egyik kijelzőről a másikra, a Microsoft virtuális akadályokat húz fel ide.

A Microsoft új billentyűkombinációkat is bevezet, a WIN+PgUp/PgDn gombokkal a Metro stílusú programokat lehet majd kijelzőről kijelzőre mozgatni, és természetesen működni fog az is, ha az egérrel a Metro UI felület alatt futó alkalmazást egérrel szeretnénk áttenni egyik kijelzőről a másikra.