- 2019. június 11., 08:00
A Google elkezdett azért lobbizni, hogy az USA kormánya engedélyezze az együttműködést a Huaweijel.
Hirdetés

Amint arról mi is beszámoltunk, a Huawei tiltólistára került az USA-ban – és bár a korlátozást részlegesen, 90 napra feloldották, jelen állás szerint augusztus végétől az amerikai vállalatok illetve azok a külföldi cégek, amelyek amerikai termékeket/szabadalmakat is használnak, nem működhetnek együtt a Huaweijel. Illetve a tiltás egészen pontosan úgy szól, hogy csak és kizárólag abban az esetben szállíthatnak terméket és/vagy nyújthatnak szolgáltatásokat, ha az amerikai kormány azt külön engedélyezi.

Valószínűleg ezt a kiskaput szeretni kihasználni a Google, a vállalat ugyanis megpróbálja meggyőzni az amerikai kormányt annak érdekében, hogy saját szolgáltatásait továbbra is elérhetővé tudja tenni a kínai mobilgyártó számára. A Google azzal érvel, hogy biztonsági szempontból ez a jobb megoldás. Ha ugyanis a Huawei tényleg piacra dobja saját rendszerét, akkor megjelenik egy, az Android alapjaira épülő hibrid rendszer fontos hiányosságokkal (például a kártevőket azonosító Play Protect nélkül), amelyben ráadásul valószínűleg a biztonsági hibák száma is több lesz. Ez pedig megkönnyítheti a hackerek dolgát.

A Huawei közben gőzerővel fejleszt, és ha nem sikerül gyorsan rendezni az amerikai-kínai viszonyt, akkor valószínűleg már az ősszel bemutatkozik a saját fejlesztésű rendszer, Ark OS néven. A Huaweit ismerve persze az is lehet, hogy a saját OS-t most már mindenképpen bemutatja: a rendszer ugyanis natív módon futtatja majd az androidos alkalmazásokat. Tehát ha van Play Store hozzáférés és vannak Google alkalmazások, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az Ark OS bármiben hátrányba kerül a Google-féle Androidhoz képest.

Amellett, hogy a Google-nek akár még igaza is lehet a biztonság kérdésében (amit persze nem tudunk, hiszen semmi sem mondja azt, hogy az amerikai programozók jobbak lennének, mint a kínaiak), a keresőóriás alighanem attól is fél, hogy ha kiesik az ernyője alól a világ második legnagyobb mobiltelefon gyártója, akkor vele együtt rengeteg felhasználó is „távozik”, ami a bevételeinek nyilván nem fog jót tenni.

Hozzászólások