Újabb kísérlet tesz a Google a tévé képernyőjének meghódítására
A Google a tegnapi napon bejelentette a Chromecast névre keresztelt kütyüt, ami nem más, mint egy HDMI portra köthető, multimédiás tartalmak streamelésére használható stick. A készüléket a Google 35 dollárért fogja árulni (ez valószínűleg a gyártási és terjesztési költségeket fedezi, de hasznot nem tartalmaz); a kütyü pedig nem kevesebbre hivatott, mint arra, hogy megreformálja a tévézési szokásokat. Erre a Google már korábban is tett kísérletet, a Google TV azonban totális kudarc lett; a keresőóriás ezúttal egy teljesen más koncepcióval próbálkozik.
A Chrome OS-t futtató apróság az otthoni WiFi hálózatra kapcsolódik, és közvetlenül az internetről streameli a tartalmat. Azt, hogy mit streamel, nem távirányító vagy gombok segítségével tudjuk beállítani, hanem PC-ről (PC/Mac/Chromebook), okostelefonról (Android/iOS) vagy táblagépről. A valóságban a dolog éppen úgy működik, mint ahogyan a Google Q is működött volna, vagy, mint ahogyan az újabb tévéknél is működik a YouTube: az okostévéknél egy ideje már lehetőség van arra, hogy okostelefonról/táblagépről az azonos Google fiókkal bejelentkező, azonos hálózaton lévő tévére küldjük a videókat a „Send to TV” opció segítségével. Nagyon fontos, hogy a streamelést a tévé végzi, a telefont/táblagépet vagy a PC-t csak arra kell használni, hogy kiadjuk a lejátszási parancsot – a mobil készülék az adatforgalmazásban semmilyen formában nem vesz részt. A Chromecast annyival tud többet a „Send to TV”-nél, hogy nemcsak a YouTube streameket kezeli, így végső soron bármilyen alkalmazás megtanítható arra, hogy a stickre küldje a videókat, sőt, internetes oldalak is megnyitható segítségével. A Google elsődleges célja nyilvánvalóan az a készülékkel, hogy a VOD szolgáltatók mellett végre a nagyobb filmstúdiókat is rábírja arra, hogy valamilyen formában a tévére is streameljék a sorozatokat, filmeket. Bár a legtöbb amerikai tévészolgáltatónál lehetőség van arra, hogy a már adásba került sorozatrészeket a neten meg- vagy újranézzük, ez tévén nehézkes; a Google TV eszközökön például a tévészolgáltatók tiltják a lejátszást. A Chromecast viszont lehetővé teszi, hogy minden csatorna elkészítse saját alkalmazását, amelybe így tetszőlegesen el lehetne helyezni reklámokat. A Google-nek így kétféleképpen is lehet pénze (hiszen végső soron erre megy ki a játék): vagy a reklámbevételekből kérne százalékot, vagy fenntartaná magának a jogot, hogy a műsortovábbítást megszakíthassa és adott esetben saját reklámot illesszen be.
Merészebb, de nem elképzelhetetlen egy olyan forgatókönyv sem, hogy a Google inkább arra hajt, hogy megállapodjék a nagyobb tartalomszolgáltatókkal az élőadás továbbításáról (és esetleg más extrákról, például felvételi lehetőségről, catch-up TV szolgáltatásról); ha a tévés társaságok látnak ebben fantáziát, akkor a Google gyorsan virtuális kábeltévé szolgáltatóvá válhat, ráadásul nem is kicsivé. Ez egyébként a tévétársaságok számra is hozhat előnyt, hiszen a Chromecast a Google fiók segítéségével egyedileg azonosítja a felhasználókat, így könnyebb a hirdetések targetálása, ráadásul lehetségessé válik pontos statisztikák készítése is. Sőt, akár interaktív szolgáltatások is kapcsolódhatnak a reklámokhoz: nem nehéz megoldani például, hogy a telefon kijelzőjén megjelenjen minden olyan környékbeli üzlet, ahol az éppen reklámozott mosóport meg lehet vásárolni.
Egy biztos: a labda ismét a tartalomszolgáltatók térfelén pattog, a Google-ön nem múlik semmi. A nagy kérdés az, hogy a tévés társaságok továbbra is ragaszkodnak-e a több évtizedes, mára már teljesen elavult hirdetési modellhez, vagy felismerik, hogy előbb-utóbb lépni kell valamit.
